- Hirdetés -
Szegedi Arcok

Szegedi étterem állt ki a Húsvétkor feljelentett, hamburgert vásároló mentősök mellett (frissítve)

Országos gasztro-mozgalom van kibontakozóban, melyet az ominózus hétvégi eset indított el: valaki feljelentett két mentőst, mert azok megálltak két percre (egészen pontosan 1 perc 51 másodpercre) hamburgert venni egy szentendrei büfében. A sztori rengeteg Szeged365 olvasót háborított fel tegnap, egyben úgy fest, megmozdította a vendéglátós szakmát, a szegedi TRÓJA Ételbártól a budapesti ZING Burgerig egyre többen jelezték, hogy segítenének a mentősöknek.


- Hirdetés -

A feljelentésről az OMSZ adott hírt, ez tegnap annak rendje és módja szerint végigsöpört az országos és helyi sajtón is, a kommentjeitek alapján Ti is elég rendesen felhúztátok magatokat rajta. Az eset azonban itt még nem ért véget, sőt, úgy tűnik, most pörög fel csak igazán, több hazai burgerező is kiállt a mentősök mellett, elsőként a Kölcsey utcai TRÓJA Ételbár, a budapesti ZING és a balassagyarmati TESCO gyorsbüféje mozdult meg.


- Hirdetés -

MÁR MEGINT SZEGED! A TRÓJÁBAN ÁPRILIS VÉGÉIG MINDEN MENTŐST MEGHÍVNAK

“Egyetlen szegedi mentős sem maradhat burger nélkül! A húsvéti hétvégén feljelentettek két mentőst, mert két percre megálltak hamburgert venni. Üzenjük az illetőnek: jelentsen fel nyugodtan bennünket is. Mától kezdve április végéig minden szegedi mentősnek 0 Ft-ba kerül a TRÓJA Burgerünk!” – írja ma délutáni posztjában az említett szegedi ételbár.

A szegediek kezdeményezése egyszerű: ha szolgálatban lévő mentős vagy és beugrasz hozzájuk, 0 Ft a burger. Sőt, mint írják, ha nincs időd bemenni, csörögj rájuk és elviszik oda, ahol éppen állomásozol.

BUDAPEST, DEBRECEN ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR IS MEGMOZDULT

Kreatív cikke szerint a Budapest mellett már Debrecenben és Székesfehérváron is jelenlevő ZING burgerlánc több száz burgert oszt szét a három város mentősei között. „Nem számoltuk ki, csak csináljuk!” – írta a tulajdonos, Susánszky Ádám arra a kérdésre, hogy mennyit költenek az akcióra. A ZING egyébként Szegeden is roppant népszerű, éveken át kígyózó sorok álltak a food truckjuk előtt a Széchenyi téri Gerilla Gourmet című fesztiválon, sőt, pár hónapig még (egy ordas nagy zöld konténer formájában) saját üzletük is volt az Aradi Vértanúk terén.

HELLO, BALASSAGYARMAT!

A Telex arról írt, hogy egy balassagyarmati kebabozó is beállt a kezdeményezés mögé. Posztjukban azt írták: „Felháborodva a Szentendrei úton történt szégyenletes mentősök elleni feljelentésre reagálva! Cégünk a megfeszített munka elismeréseképpen minden szolgálatban lévő mentősnek fejenként egy-egy gyros pitát ad! Balassagyarmat Tesco bejárata!”

Neked is burgereződ van? Beszállnál a kezdeményezésbe? Írd meg Facebook üzenetben vagy mailben az [email protected] és hírt adunk róla!

FRISSÍTVE: SZEGEDI CUKRÁSZDA IS VAN A CSATLAKOZÓK KÖZÖTT

A Trójától nem messze működő REÖK Cukrászda nemrég posztolt a témában, idézzük őket:

“Csatlakozunk a Trója Ételbár srácokhoz! 💘 A burger mellé a sütit mi álljuk, ha szolgálatban lévő mentős vagy és jól esne egy finom süti, egy erős kávé (vagy a kettő együtt), ugorj be hozzánk is, meghívunk! P.S.: mi sem protokollból írjuk 🙂 Tényleg a vendégünk vagy. Le a kalappal minden mentős és egészségügyi dolgozó előtt!”

FRISSÍTVE 2.0.: PÖRGŐS NAPINDÍTÁS A TRÓJÁBAN, KÖZBEN MAKÓRÓL IS VAN CSATLAKOZÓ ÉTTEREM

A Trója és a REÖK Cukrászda után az utóbbi egység “kistestvére”, az ÁRKÁD Szeged felső szintjén működő DELIMO Cukrászda is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Kölcsey utcában egyébként nagy lendülettel indult a nap, a jelek szerint a szegedi egészségügyi hősök is látták a felhívást:

A felhíváshoz napközben Makóról is csatlakoztak, a Tésztaguru gyakorlatilag ugyanazt a felhívást tette közzé, mint a szegedi étterem: “egyetlen makó mentős sem maradhat burger nélkül!” Még egy csatlakozó érkezett a cikkünk írása közben, mint Rádai Edinától, a Trója ügyvezetőjétől megtudtuk, a szegedi Zöldfa Húsbolt a mai napra díjmentesen biztosította a mentős-burgerek alapanyagait.


- Hirdetés -
- Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb