Közélet

Taroló KOVIDők, Merkely Béla: ötmillió beoltottnál érhető el a nyájimmunitás

Ismét tarolt a szegediek által szervezett kerekasztal-beszélgetés, vagyis a KOVIDők legújabb epizódja. Ez alkalommal három vendéget faggattak a srácok, pontosabban dr. Merkely Béla kardiológust, aki a Semmelweis Egyetem rektora és a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, valamint dr. Jakab Ferenc virológust, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetőjét és dr. Szekanecz Zoltánt, aki belgyógyász, immunológus, reumatológus szakorvos, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára és a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

A tájékoztató csatorna videójában Merkely Béla elmondta, hogy ötmillió beoltottnál érhető el a nyájimmunitás. A Semmelweis Egyetem rektora ugyanakkor aláhúzta: a brit variáns előbb vagy utóbb mindenkit megfertőz, aki eddig nem kapott vakcinát, vagy nem esett át a betegségen. Éppen ezért mondja, nem érdemes várni az oltással.

AZ ASTRAZENECA ÉS A VÉRRÖGKÉPZŐDÉS KAPCSOLATA

Szóba került az AstraZeneca oltóanyaga, miszerint annak van köze a vérrögképződés kialakulásához. Erről a szakemberek azt gondolják, hogy „felesleges pánikkeltés”. A rektor azt mondta, ha most 8 millió adag AstraZeneca vakcinát hoznának, és beoltanának vele mindenkit, akkor három hét múlva már nyoma sem lenne Magyarországon a járványnak. Jakab Ferenc virológus elmondta, eddig több mint 25 millió embert oltottak be a vakcinával, és kevesebb mint 37 főnél alakult ki vérrög. Véleménye szerint ez statisztikailag nem állja meg a helyét, így ez nem szakmai kérdés, hanem „a vakcinafejlesztő cégek közötti háború.”

AZ OLTÁS ÉS A GYEREKEK

Szekanecz Zoltán immunológus kitért arra, hogy a gyereknél még fontosabb lesz az oltás, mint a felnőtteknél. Náluk, mint mondta, ha megfertőződnek a koronavírussal, gyulladásos, súlyos autoimmun betegségek alakulhatnak ki. Jakab Ferenc virológus erre reagálva azt mondta, szerinte gyorsabban kellene szervezni a gyermekek oltását is, hogy ők is minél hamarabb védettséget szerezzenek.

A VÁRANDÓSOK VANNAK A LEGNAGYOBB VESZÉLYBEN

Merkely Béla felhívta arra is a figyelmet, hogy most, a harmadik hullámban, a várandósok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért nekik is azt javasolja, minél hamarabb vegyék fel az oltást. Kiemelte: a vakcinák nemcsak az akut megbetegedéstől védnek, hanem a poszt-Covid-szindrómát is meg lehet velük előzni.

A VAKCINÁK HATÉKONYAK

Abban mind a három szakember egyetértett, hogy a forgalomban lévő vakcinák hatékonyak a vírusvariánsok ellen. Szekanecz Zoltán előre vetítette, hogy szerinte lesznek olyan vakcinák is, amelyek direkt a mutánsok ellen fejlesztenek ki, és lehet, hogy az influenzához hasonlóan minden évben más-más vakcinatípussal kell majd oltakozni, így előbb utóbb mindegyik koronavírus mutáns ellen kialakulhat a védettség.

Forrás: KOVIDők Facebook oldala, Index

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Visit This Link
'Fel a tetejéhez' gomb