Elegem van a gyűlölet kommunikációból! Egyszerűen a lusta kommunikációs emberek fegyvere. Olyan mint a marketingben a kiscica, kisgyerek, vagy egy kis cici használata…

Én munkaalapon határozok meg mindent az életemben. Természetesen nem így nőttem fel, kellett hozzá az apai szigor! Ha ki lettem küldve gazolni a kertbe (legtöbbször büntibe tettek így szüleim) akkor ott miközben téptem a gyomot az akkor még nem létező bajszom alatt morogtam, hogy ilyen szar dolgokat kell csinálnom, mint valami földműves. Városi ficsúr lelkem volt. Aztán apám meglátta mit csinál a “kóbász” (ez volt a becenevem, néha uborka is, ami az erős bátyáim mellett annak szólhatott hogy gyúrhatnék egy kicsit én is), odajött és elmagyarázta. Alul kell megfogni, megcsavarni és gyökerestűl kiszedni. És vagy 1 milliószor meghallgattam, hogy “fiam vagy csinálsz valamit rendesen, vagy hagyd a (3,14)csába.” Persze én tejfölös képű kiskamaszként eljátszottam az utóbbi lehetőség választásával, de rögtön rádöbbentem, hogy ez valami látszatdemokrácia, mert ha az utóbbit választom, minimum egy kiadós nyakleves és utána háromszor akkora terület gazolása lesz a “jutalmam”.

Szóval gyűlöltem ezt a mondatot, ami mindig megtalált: amikor a teraszon borsót pucoltunk a testvéreimmel, és még egy hét után is a zöld kezemen röhögtek Újszegeden a privatizációban jobb módú szülőkkel rendelkező osztálytársak, vagy amikor a szomszéd Piroska néni barátnőivel a szart kellett kipucolni a disznó belépől, hogy abba töltsük majd a kolbásznak valót. “ Ne fintorogj városi ficsúr” – hallgathattam Piroska nénitől, aki már akkor is mindent is meg tudott sütni, fel tudott szedni, be bírt takarítani, és elképesztően jókat mesélt a világról és Tápéról nekünk. Persze ilyenkor mikor ficsúrozott nem nagyon szerettem.

Én voltam a városi ficsúr, mert Újszegedre jártam suliba…na meg mert fintorogtam.

Aztán kezdtem érteni, értelmezni ezeket a mondatokat, és rádöbbentem, hogy mennyire jó dolgom is van. Nagy kertesházban élek Tápén, külön szobám van erkéllyel, és Magyarországon nem volt olyan természeti csoda ahol ne jártunk volna. Igaz eleinte Barkasszal, majd Wartburggal később már egy Opel Asconával…de jártam Kékestetőn, ahol betörtem az állam egy vad szánkózáskor, láttam a Szépasszonyvölgyét, emlékszem a Fátyol-vízesésre a szilvásváradi Szalajka-völgyében, voltam az Aggteleki csepkőbarlangban, vadkempingeztem a debreceni Nagyerdőben (remélem azóta ez a bűnöm elévült) bebarangoltuk a Zalai dombságot ahol egy kis 100 éves parasztházat is vettünk. Megismertem egy pár száz fős falu (Egeraracsa) mindennapjait és szokásait, a Kis – Balaton (Tüskevárban olvasott) vadregényes tájain is járhattam, de a Turul hegy szép madarát, forrásait és barlangjait is végigjártam kisgyermek koromban, és a Balaton-felvidék varázslatos tájait is végig túráztuk, sőt a Mátra túraútvonalain is barangoltunk nem is keveset. Később Erdélyben egy kis patak melletti faházban élt a család pár hetet, és ifjú koromban eljutottam még Olaszország városaiba is (Firenze azóta is a szívem csücske) és elmentünk az Adriára is két alkalommal családostól… szóval gyönyörű gyermekkorom volt, de amikor gazolni kellett, mikor kukoricán térdepelni (igaz egyetlen egy alkalommal, de nem értettem ott a 20. század végefelé ezt a büntit), amikor ficsúroztak, vagy éppen megjegyezték, hogy ennél jóval alaposabban és nem ilyen elkámpicsorodott képpel kellene állni az elvégzendő feladathoz…na ott még nem jöttem rá mennyire jó lesz ez nekem. Valamikor a gyermekkor vége, és a felnőttkor kezdete között kezdtem el pislákolni, hogy ezek a mondatok, érzések mennyire hasznosak is lehetnek az életben.

Amikor sírtak az egyetemista haverok, hogy amit tanulnak haszontalan, és alig kaptak pénzt otthonról a bulira, akkor én már alkalmi melókból éltem, magam tartottam el. Mondjuk a piára össze is kellett dobni a pénzt. Majd amikor elmentem újságírói továbbképzésre, akkor az osztáytársak csak néztek, hogy közben már munkát kaptam a Rádió 88-ban. Hogy amikor a kortársaim még éppen kikerültek az egyetemről, már több kisebb vállalkozásom volt, és a családomtól messzebb éltem egyedül, miközben tízmilliós üzleteket tárgyaltam le. Sajnos sokszor később döbbentem rá, hogy nem magamnak. :) Aztán amikor huszon egynéhányévesen majdnem összeomlottam testileg és lelkileg is, akkor megtanultam újraépítkezni. Mert a csinálni rendesenbe is bele lehet rokkanni, ha nem figyelsz. De eszembe jutott, hogy a kóbász, az uborka vagy csinál valamit rendesen, vagy sehogy. És hogy a munka jó dolog, csinálni kell, és utána lehet élvezni az életet. Így lassan de biztosan mindenki előtt jártam kicsivel. Lehetett volna jobban? Biztos vagyok benne. Lehetett volna precízebben? Biztos vagyok benne. De most hogy az élet ilyen drámai lett, hogy elvették a rendezvényszervezés lehetőségét, hogy az álmaink megvalósítása ezer meg ezer falba ütközik: most kell még jobban csinálni, még kitartóbban.

Persze nem könnyű. Annak idején amikor az első sikereimet elértem, mindig megkaptam: neked könnyű. Rádiós vagy. Akkoriban nem tudták, hogy előtte pösze voltam, magas hangom volt, és miközben a tizennyolc éves lányokkal táncoltak a buliban a haverok, én hány hónapot emésztettem el kemény Montágh Imre gyakorlatokkal, vagy hogyan dolgoztam gyorsétkezde drive egységben, utána még padlóburkolóként is nyomultam, vagy éppen pakoltam a téglát egy építkezésen. Ha jól emlékszem Alsóvároson egy brigádba szegődtem téglát pakolni, mikor hívtak a Rádió 88-ból hogy csináljam meg a Desperádóval egy interjút. A Rádióban nem tudták, hogy éppen alig tudom eltartani magam, de a brigád mindig fedezett a főnök előtt, ha éppen elugrottam interjúkat készíteni. Interjút készítettem Eperjes Károllyal, Grosics Gyulával, Lázár Vilmos fogathajtóval, miközben sírt, mert testvére akkor lett négyesfogathajtó világbajnok. Több száz interjút készítettem kiváló sportolókkal, művésszel, és megannyi popsztárral, énekessel. Ilyen is volt. Csináltam, nyomtam, és meglett az eredménye. Vagy amikor rendezvényeket kezdtünk el csinálni, hogyan tettek sokan keresztbe, hogyan akartak az engedélyekkel és egyéb apró és nem is olyan apró gonoszságokkal keresztbe tenni nekünk. Soha nem volt könnyű, de a gazolás közben “megtalált” filozófiának meg lett az eredménye. Most egy újabb nehéz korszak kezdődik. Az újjáépítés. A gazdaságban is újra kell kezdeni, építkezni, és lelkileg is. Hinnünk és mosolyognunk kell újra. Nem lesz könnyű, de sikerülni fog. Sikerülnie kell. Ne gyűlölködj, ne légy lusta. Akkor biztosan sikerülni fog!