Közélet

Operatív Törzs: most tetőzik a harmadik hullám, 4 millió 110 ezren jelentkeztek eddig oltásra

A regisztráltaknak már majdnem a kétharmada megkapta az első oltást, a többieknek bármikor csöröghet a telefonja. Müller Cecília szerint, bár egyes járványügyi számokban csökkenést lehet látni, azokból egyelőre nem szabad levonni nagy következtetéseket. Meghoztuk a mai Operatív Törzs sajtótájékoztatóját.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetőjének a beszámolójával indult az operatív törzs keddi tájékoztatója. Elmondta, az elmúlt két hét során minden eddiginél több oltást adtak be. Eddig összesen 2 969 647 első, illetve 1 250 582 második oltást adtak be. György szerint kétszer annyian vannak beoltva itthon, mint az Európai Unió legtöbb országában.

TÖBB MINT 4 MILLIÓAN REGISZTRÁLTAK AZ OLTÁSRA

Oltásra 4 millió 110 ezren jelentkeztek eddig, a 64 százalékuk már megkapta az első adagot. A részletekre rátérve elmondta, mintegy 1,4 millió 65 év felettit oltottak be, a regisztrált 1,5 millióból. A három legveszélyeztetebb kör oltása már szinte befejeződött. Jelenleg már az aktív korosztály van soron, akik 2,13 millióan vannak összesen, közülük 800 ezren már megkapták az első oltást. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a többieknek bármikor csöröghet a telefon, és hívhatják őket oltásra.

A HÉTVÉGÉN PÓTOLJÁK A PEDAGÓGUSOK OLTÁSÁT

A pedagógusok oltásáról azt mondta, hogy 80 százalékos volt a részvételi arány, 30 ezren nem jelentek meg. Egy harmadik körös soron kívüli oltás is lesz a hétvégén azoknak, akik a behívó ellenére nem tudtak elmenni korábban. Ők is Pfizer vakcinát fognak kapni és sms-ben fogják őket értesíteni. György arról is beszélt, hogy a napokban négyféle oltóanyag érkezik érkezik Magyarországra: 150 ezer Pfizer, 28 800 AstraZeneca, 28 ezer Janssen és 140 ezer adag a Szputnyik második oltásából. Utóbbival csak hatósági vizsgálat után fognak tudni oltani. 

ITT AZ EGYDÓZISÚ VAKCINA

Müller Cecília országos tisztifőorvos is beszélt a vakcinákról. Az új oltóanyagról, a Janssenről, elmondta, hogy krónikus betegeknek is adható és csak egy dózisú. Azonban várandósok és kismamák nem kaphatják. A napi adatokra rátérve azt Müller kijelentette: most tetőzik a harmadik hullám. Szerinte bár bizonyos adatoknál csökkenést látunk, de ebből még nem kell nagy következtetéseket levonni. Az egy hetes adatok esetében már más a helyzet, azt figyelik.

A FERTŐZÉS UTÁN IS MARADHATNAK TÜNETEK

Poszt-covid szindrómáról is szót ejtett a tisztifőorvos, a Lancet Psychiatry című orvosi folyóiratot idézve. Azt mondta, minden harmadik fertőzésen átesett valamilyen tünetet mutat még a betegség után is. Azt kérte, hogy azok, akik átestek a Covidon, eltelt egy hónap és még tüneteik vannak, akkor hívják a háziorvosukat, mert kezelésekre lehet szükség.

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb