Mindenmás

Nem jutott messzire a kocsitolvaj Mórahalmon, perceken belül elfogták

Személyautót lopott egy külföldi férfi Mórahalmon, viszont nem jutott messzire, a járőrök néhány percen belül elfogták. A történetben a tulajdonos sem volt kellően elővigyázatos, ugyanis lezáratlanul hagyta a kocsiját és még az indítókulcsot is benne felejtette.

A teljes sztori: a megalapozott gyanú szerint a 41 éves feltételezett elkövető 2021. április 12-én 1 óra 20 perc körül a külvárosban sétálva figyelt fel az utcán parkoló járműre, amit a tulajdonosa lezáratlanul hagyott, ráadásul az indítókulcsot is benne felejtette. A gyanúsított beült a gépkocsiba, majd elhajtott. Időközben felébredt a sértett szomszédja, aki azonnal bejelentést tett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába. A kiérkező járőrök rövid időn belül a helyszín közelében feltartóztatták a feltételezett elkövetőt a járművel együtt. Az egyenruhások a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították, ahol jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A nyomozók őrizetbe vették a férfit és kezdeményezték letartóztatását is.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb