Szegedi Arcok

Dr. Röst Gergely: félreértésen alapultak azok a sajtóhírek, amelyek szerint fertőzőképesebb, de nem halálosabb a koronavírus brit variánsa

Nem igaz, hogy nem halálosabb a brit mutáns, vagyis félreértésen alapultak azok a sajtóhírek, amelyek szerint fertőzőképesebb, de nem halálosabb a koronavírus brit variánsa – olvasható a KOVIDők Facebook oldalán, ahol Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Járványmatematikai modellező és epidemiológiai elemző munkacsoport tagja fejtette ki a véleményét.

Mint írja, precízen áttekintve a Lancet című folyóiratban közzétett adatokat, egyértelmű – és a tudományos konszenzus továbbra is az –, hogy a brit variáns okozta megbetegedés mintegy 60%-kal nagyobb eséllyel végződik halállal, mint a vírus Vuhanban felfedezett vad típusa által okozott megbetegedés.

KICSIT BONYOLULTABB ENNÉL A TÖRTÉNET

“Kedden az egész magyar médián végigfutott a hír, hogy egy új Lancet tanulmány szerint (https://www.thelancet.com/…/PIIS1473-3099(21…/fulltext) nem halálosabb a brit variáns a korábbi változatoknál. csakhogy ez egyáltalán nem következik a kutatás eredményeiből” – írta Dr. Röst Gergely, majd példán keresztül magyarázta el, hogy miről is van szó. Eszerint, a megfertőződéstől az elhalálozásig tartó folyamatot két részre kell bontani:
▪Ha valaki megfertőződik, akkor vagy kórházba kerül vagy nem.
▪Ha kórházba került, akkor vagy halállal végződik a betegség vagy nem.

A példát itt nézheted meg:

Nem igaz, hogy nem halálosabb a brit variáns‼ 👉Félreértésén alapultak azok a tegnapi sajtóhírek, amelyek szerint csupán…

Közzétette: KOVIDők – 2021. április 14., szerda

MI A HELYZET TEHÁT A BRIT VARIÁNSSAL?

A járványügyi matematikus szerint szerencsére erről már számos kutatás született és egy félreértés végett alakut ki a téves médiahír, hiszen a mellékelt kép valóban azt mutatja, hogy a kórházban kezeltek között hasonló arányú volt a halálozás és a súlyos kimenetel a régi és az új variánssal fertőzötteket összehasonlítva. Igen ám, de ez önmagában nem mond semmit a halálozási arányról, mert ahhoz a kórházba kerülési arányt is ismerni kell. Az erre vonatkozó becsléseket látjuk, ami kerekítve 60%-kal nagyobb kórházba kerülési arányt mutat. A fertőződés utáni elhalálozás kockázata tehát 1*1,6=1,6-szeres a régi variánshoz képest. Ez teljesen egybevág azokkal a becslésekkel, amelyek a fertőződés utáni elhalálozás kockázatát közvetlenül, más módszerekkel mérték a tesztpozitívak (fertőzöttként regisztráltak) körében, ami szintén kb. 60%-kal nagyobb halálozási arányt mutat. A friss Lancet-cikk így összhangban áll az eddigi ismereteinkkel: az álhírek a tanumány félreértésén alapultak, tehát továbbra is az a tudományos konszenzus, hogy mintegy 60%-kal halálosabb a brit variáns.

Forrás: KOVIDők Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb