Sport

A bajnoki elődöntőben a Szedeák, harmadjára is legyőzték a Paksot

Harmadjára is legyőzte a Paksot a Szedeák és idegenben is nyertek, így  a Falco ellen játszanak az elődöntőben. Úgy vághattak neki a negyeddöntő pénteki, harmadik meccsének, hogy amennyiben ismét sikerül legyőzni az Atomerőmű SE-t, akkor megnyerik a párharcot, és az elődöntőbe jutnak. A vendégeket ezen a meccsen már nem Dzunics Braniszlav, hanem Jan Pavlik irányította, miután az ASE trénere a keddi meccs után lemondott – olvasható a csapat hivatalos oldalán.

Kiegyenlített játékot hozott az első negyed, egy labdánál nagyobb különbséggel egyik csapat sem tudott meglépni. Támadásban akadtak ugyan hibáink, de ezt sikerült a negyed végére ellensúlyozni, és Govensnek köszönhetően előnyben zárta az első tíz percet a szegedi csapat. A második negyedben már koncentráltabb volt a játékuk, Bognár triplája után Kerpel-Fronius Balázs lopott labdát, amivel máris hat pontra léptek meg. A negyed felénél Dzseletovics hármasa hozta az első kétszámjegyű különbséget, 40-29-nél kért időt az ASE. Nyolc paksi pont következett, amire Govens hármasa és Dickey ziccere megnyugtatólag érkezett, megint egy labdaszerzés után sikerült kosarat szerezni. Annak ellenére, hogy nem működött olyan hatékonyan a gyorsindításos játéka a Szedeáknak, mint az előző két meccsen, mégis sikerült tízpontos előnyt kiharcolni a félidőre.

ŐRÜLT VÉGJÁTÉK

A nagyszünet után azonban a Paks tripláival egyre jobban közelebb lépett: Govens hármasa után picit megnyugodhatott ugyan a Szedeák, de a negyed vége ismét az ASE-é volt, csupán egyetlen pont volt a különbség a záró etap előtt, 69–68. Hét szegedi ponttal kezdődött a negyedik negyed, de ez sem törte meg az életükért küzdő ASE-t. Olyannyira, hogy Paige újabb hármasával hosszú idő után már a Paks vezetett (81–82), és folyamatosan változott, melyik csapatnál volt az egypontos előny. Govens ekkor megint egy triplával jelentkezett, 88–86, másfél perc volt a táblán. Jackson azonban visszadobta ezt, újból a Paks vezetett, de jött Brown, aki a tizenkettedik támadólepattanót is leszedte, a kosara is jó volt, és még a büntetőjét is bedobta. A tét érződött az utolsó egy percben is, Dzseletovics, Kovács és Paige is ott hagyott egy pontot a vonalon, 92–91-nél azonban Capersnél is sportszerűtlent fújtak, Govens bedobta a büntetőket, majd mivel az idő is szorította már a Paksot, Brownt is büntetőzni küldték, de ő is pontos volt ekkor. A meccset Paige triplája zárta, de ez már nem osztott, nem szorzott, hiszen 96–94-re nyert a Szedeák, amivel lezárták a párharcot egy egészen őrült végjáték után.

Forrás: Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapat Facebook oldala

A NÉGY LEGJOBB KÖZÖTT A SZEDEÁK

Ezzel tehát 3–0-al megnyerték a negyeddöntőt, és ott vannak a legjobb négy között. A döntőbe jutásért a Falco KC Szombathely lesz az ellenfelük, az első meccset május 1-én, szombaton, Szombathelyen játsszák, majd május 4-én az újszegedi sportcsarnokban jön a hazai meccs – a párharc szintén három nyert meccsig tart.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Paks 96–94 (23–22, 27–18, 19–28, 27–26)
Tippmix férfi NB I./A csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés. Szeged, újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kapitány, Ádám, Fodor. Naturtex-SZTE-Szedeák:  Kerpel-Fronius G. 7/3, GOVENS 29/18, Brown 10/3, Dzeletovics 13/6, DICKEY 16. Csere: Bognár 15/9, Kerpel-Fronius B. 6, Keller. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.Paks: KOVÁCS Á. 19/12, Capers 10/3, PAIGE 32/15, Lóránt P. 6, Jackson 19/12. Csere: Valerio-Bodon 4, Shepard 4, Eilingsfeld, Gulyás. Vezetőedző: Jan Pavlik.
Kipontozódott: Dickey (40.), Capers (40.).
Az egyik csapat három nyert meccsig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Szedeáknak.

A GYŐZELEM VOLT A FONTOS EZEN A MÉRKŐZÉSEN

Szrecsko Szekulovics, a szegediek vezetőedzője így értékelte a mérkőzést: “Gratulálok a Paksnak a tisztes helytálláshoz! A győzelem volt a fontos ezen a mérkőzésen, de ez volt a leggyengébb meccsünk a párharcban. Kicsit görcsösek és fáradtak voltunk, hiszen hat nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk, de sikerült nyernünk. Büszke vagyok a csapatomra, és hogy sikerült történelmet írnunk, hiszen a Szedeák sosem jutott még a legjobb négy csapat közé. Megpróbálunk meglepetést okozni az elődöntőben, és remélem, hogy a szurkolók is visszatérhetnek a csarnokba, sokat segíthetnek nekünk!”

AZ APRÓ HIBÁK DÖNTÖTTEK

Jan Pavlik, a paksiak edzője elmondta: “Gratulálok a Szegednek a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Sajnálom, hogy legalább egy meccset nem nyertünk a párharcban. Részben sikerült megvalósítanunk új dolgokat az előző meccsekhez képest, de ilyen találkozókon általában az apró hibák döntenek, ezekből pedig mi ma többet követtünk el, mint a Szedeák.” 

Forrás: szte-szedeak.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb