- Hirdetés -

Kikapcs

Közösségi szemétszedéssel dobják ma rendbe a Kállay ligetben lévő kiserdőt

- Hirdetés -

Alakul a csapat a szombati, azaz mai szemétszedési akcióra, mely keretében a természetbarát szegediek a Kállay ligetben lévő kiserdő rendbe tételét célozták meg. A tervek szerint a terület megtisztítását követően a tenni akaró környezetbarát támogatók segítségével egy pihenőparkot hoznának létre a területen.

ELSŐDLEGES CÉL A SZEMÉT ELTAKARÍTÁSA ÉS AZOKNAK A GALLYAKNAK A KIJELÖLÉSE, MELYEK VESZÉLYESEK LEHETNEK

Jakab Guszti, az akció szervezője kérdésünkre elárulta, az első takarítási akciót saját költségén hozza össze, a szemetes zsákokat, maszkokat, gumikesztyűket, a szemétszállítás díját és a teherautót, mely elviszi az összegyűjtött hulladékot ő finanszírozza. A pandémiára való tekintettel kisebb csoportokban dolgoznak majd a helyszínen, elsődleges céljuk a szemét összeszedése, és azoknak a gallyaknak a kijelölése, amelyek rossz helyen vannak, vagy egyenesen életveszélyesek. Ezeket a gallyakat ezt követően a környezetgazdálkodás segítségével vágnák le.

SZAKEMBEREK SEGÍTSÉGÉVEL TERVEZIK MEG, MILYEN SZABADIDŐS LEHETŐSÉGEKET LEHET A TERÜLETEN MEGVALÓSÍTANI

A helyszínen a szervezők szakemberek segítségével mérlegelik, megtervezik, mit lehet kihozni a terület adta lehetőségekből, amelyeket később különböző adományokból, felajánlásokból terveznek megvalósítani. A szervező elárulta, törekvéseit segíti és támogatja Avramov András, a Marostői körzet önkormányzati képviselője is, aki szintén részt vesz szombaton a terület rendbe hozatalában.

“Egyesületi szinten szeretném támogatni a kiserdő rendbetételét, hasonlóan a Gergő ligethez, ehhez próbálok támogatókat találni, hogy szebbé tudjuk varázsolni a területet, hasznosabbá tenni és karban tudjuk tartani, hogy a szegediek minél jobban ki tudják használni a park adta lehetőségeket” – árulta el a szervező.

A szemétszedési akció 9 órakor veszi kezdetét, így még nem késő, hogy csatlakozz a délig tartó eseményhez!

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb