Kikapcs

Majális, guruló verzió? Szombaton 8 órán keresztül járja majd Szegedet a Sun City Party Konvoj!

8 és fél órán át járja majd Szeged utcáit május 1-jén szombaton a Sun City Retro Dj’s Party Konvoj névre keresztelt produkció, a szervezők bejelentése alapján többek között Dj Dominique is a 13 méter hosszú platón fog zenélni.

“Minden engedély megvan, a hangtechnika, a fények, a két DJ pult és a kamion bekészítve, szombat délután 1-kor rajtolunk” – jelentette be Füredi László ötletgazda-szervező, aki ma délután boldogan újságolta, hogy a szegedi születésű Várkonyi Attila, avagy Dj Dominique is igent mondott a május 1-jén a várost körbejáró produkcióra. A közismert retro DJ mellett négy szegedi nosztalgia-lemezlovas (Dj Sindel, Dj De Vargas, Czibere és Lazarus) fogja pörgetni a 80-as, 90-es évek szegedi éjszakáinak party-himnuszait egészen 21.30-ig.

A 13 méter hosszú platóra szerelt show a volt DÉLÉP-telepről indul majd, Laci elmondása alapján a Tisza Lajos körutat leszámítva bejárják a belváros minden zeg-zugát, az útvonal természetesen a Bertalan – és a Belvárosi hidakat is érinti majd. A pontos útvonalat nem teszik közzé, mint a főszervező kifejtette, szeretnék elkerülni a csoportosulások létrejöttét, betartva a járványügyi szabályokat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb