Sport

Végre eljött ez az idő is: nézők előtt játszhat vasárnap a Szeged-Csanád Grosics Akadémia


- Hirdetés -

Orbán Viktor ma reggeli bejelentése szerint kevesebb, mint 100 ezer oltás szükséges még a négymillió beoltott eléréséhez, ami a miniszterelnök szerint ma meg is lesz! Ez pedig azt jelenti, hogy életbe lépnek a várva várt enyhítések, melyek között az egyik, hogy a sportrendezvények látogathatóak lesznek, persze, csak védettségi igazolvánnyal. Elsőként pedig a Szeged – Csanád GA mérkőzésén szurkolhatunk a lelátóról, ugyanis a fiúk vasárnap 17 órától a Nyíregyháza Spartacus FC ellen lépnek pályára!


- Hirdetés -

A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY KIZÁRÓLAG FÉNYKÉPES SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY FELMUTATÁSÁVAL ÉRVÉNYES

Fontos, hogy a jogszabályok értelmében a mérkőzés 18 év felett kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható. 18 év alatti szurkolók pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével vehetnek részt a mérkőzésen. A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Ezek együttes megléte szükséges a stadionba történő bejutáshoz. Az igazolványok ellenőrzését belépés előtt a biztonsági szolgálat fogja ellenőrizni.

A BÉRLETESEK KOMPENZÁCIÓRA SZÁMÍTHATNAK A ZÁRTKAPUS MÉRKŐZÉSEK MIATT

A klub tájékoztatása szerint a zártkapus mérkőzések miatt a bérletesek számíthatnak némi kompenzációra. Két lehetőséget kínál fel számukra a klub: az egyik a bérletek meghosszabbítása a következő szezon első 8 hazai mérkőzésére, vagy arányosan visszatérítik a bérlet árát.

A mérkőzésekkel kapcsolatosan és a bérletekről itt találhatsz több infót.

Forrás: szentgellertforum.hu


- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb