Kikapcs

A Szegedi Vadaspark egyik gondozója neveli az elárvult kis kengurut

A Szegedi Vadaspark egyik gondozója lépett elő pótanyává, miután a park kis kenguruja elárvult. Nevelő szülője immáron két hónapja gondozza a kicsit mesterséges erszényében, aki jó egészségnek örvend, és várhatóan nyáron csatlakozhat is a társaihoz.

A KIS KENGURU MAMÁJA NEM SOKKAL A SZÜLÉS UTÁN ELPUSZTULT

A Bennett-kenguruk nagyon kicsi és fejletlen utódokat hoznak világra, így a jövevények születésének időpontját nehéz meghatározni. Nem sokkal azután azonban, hogy a kölyök felcseperedett annyira, hogy kidugja fejét anyja erszényéből a nőstény megbetegedett és elpusztult. A kölyök már elég nagy volt ahhoz, hogy gondozója átvegye az anya szerepét, és megpróbálja felnevelni.

A KICSI A PRÜCSÖK NEVET KAPTA GONDOZÓJÁTÓL

Azóta már eltelt több mint két hónap, és kiderült, a gondozó fáradozásai eredménnyel jártak, a kis kenguru szépen cseperedik a mesterséges erszényben. Ebben tart nevelőszülőjével annak napi munkája során, időnként kikandikálva, vajon mi történik a külvilágban. A Prücsök nevet kapó kölyök jó egészségnek örvend, nyáron elkezdhetik beszoktatni a kengurucsapatba.

Fotó: Szegedi Vadaspark

NEM ELŐSZÖR NEVELNEK A SZEGEDI VADASPARKBAN BENNETT – KENGURUKAT

A Szegedi Vadasparkban nem először nevelnek fel sikeresen Bennett-kengurukat. A kézből nevelésnek több faj esetében azonban számos hátránya lehet. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kölyök nem a fajnak megfelelően szocializálódva és viselkedve nő föl, ami megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi a későbbi együttélését társaival. Éppen ezért a főemlősök és nagymacskák esetében többnyire nem alkalmazzák a módszert, kivéve, ha ez természetvédelmi, fajmegőrzési szempontból indokolt. A szegedi tapasztalatok alapján a kézből nevelés a nem túl komplex szociális viselkedésű Bennett-kenguruknál nem okoz problémát, ezek az egyedek is beilleszkednek a csapatba.

A BENNETT – KENGURUK MINDENHOL VÉDETTEK

A Bennett-kengurukat elterjedési területükön minden államban törvény védi. Valaha módszeresen vadászták húsáért és prémjéért, amiatt és az erdőirtás következtében jelentősen csökkent számuk, amely azonban az utóbbi időben újra emelkedik.

HAMAROSAN TE IS LÁTHATOD A KIS KENGURUT

Ha minden jól megy, a mai napon elérjük a négymillió beoltottat, és ennek megfelelően újra látogathatóvá válik a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára a Szegedi Vadaspark:

Forrás: MTI/Szegedi Vadaspark Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb