KözéletSmart Szeged

Kormányzati támogatással fejlesztette szegedi telephelyét a Sole-Mizo Zrt.

Kormányzati támogatással, összesen 5 milliárd forint értékben fejlesztette a telephelyeit Szegeden, illetve Csornán és Bácsbokodon a Sole-Mizo Zrt. – jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter a beruházás pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

SZEGEDEN A TERMELÉS BŐVÍTÉSÉN TÚL A GYÁRTÁSI TECHNOLÓGIÁT KORSZERŰSÍTETTÉK

A pénzügyminiszter elmondta, a fejlesztés 1225 munkahely megmaradását biztosította, melyhez a kormány 2,2 milliárd forinttal járult hozzá. A Sole-Mizo Szegeden a termelés bővítésén túl a gyártási technológiát is korszerűsítette, Bácsbokodon a sajtgyártási kapacitását bővítette, Csornán pedig porítóüzemet létesített.

A KÖVETKEZŐ KÉT ÉVBEN 1500 MILLIÁRD FORINT JUT AZ ÉLELMISZERIPAR ÉS A MEZŐGAZDASÁG TÁMOGATÁSÁRA

A kormány a következő 2 évben 1500 milliárd forintot biztosít az élelmiszeripar és a mezőgazdaság támogatására – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően szigorúan ellenőrzött, belföldön termelt élelmiszer kerülhet a családok asztalára, és külföldön is versenyképesek lehetnek az itteni termékek.

A SOLE – MIZO TÁMOGATÁSÁT A NAGYVÁLLALATI BERUHÁZÁSI PROGRAM TETTE LEHETŐVÉ

Varga Mihály kifejtette, hogy a Sole – Mizo támogatását a Nagyvállalati beruházási program tette lehetővé, melynek köszönhetően a járvány kitörése óta 53 vállalkozás összesen 110 milliárd forint értékben kezdett beruházást, ami 22,5 ezer munkahely megőrzését, vagy létrehozását segítette. A program keretösszegét a kormány további 25 milliárd forinttal emelheti, ha arra az újabb befektetések érdekében szükség lenne – közölte a miniszter.       

A SZEGEDI KÖZPONTÚ SOLE – MIZO NETTÓ ÁRBEVÉTELE 2018 – BAN MEGHALADTA A 73 MILLIÁRD FORINTOT

A szegedi központú Sole – Mizo Zrt. a 2009-ben alapított Bonafarm Csoport tagja. Nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 73 milliárd forintot, 2019-ben a 77 milliárd forintot. A forgalom csaknem harmada külföldi értékesítésekből származik.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb