Sport

Nyártól a MOL-Pick Szeged csapatát erősíti Miguel Martins

Három éves szerződést kötött a MOL-Pick Szeged az irányító poszton bevethető Miguel Martins-szal. A 23 éves játékos a klub első portugál légiósa lesz nyártól – írja a szegedi kézisek honlapján.

“Egy fiatal, tehetséges és már a nemzetközi porondon is bizonyító játékossal, a portugál Miguel Martins-szal sikerült megállapodnunk. A portugál irányító nyártól erősít bennünket, három éves szerződést kötöttünk vele. Úgy gondolom, hogy egy remek kézilabdást sikerült hozzánk csábítani” – számolt be az újabb megállapodásról Kiss Bence, a klub cégvezetője.

MIGUEL MARTINS AZ EHF-KUPÁBAN 27 GÓLT SZERZETT
 
Miguel Martins 1997. november 4-én született Portóban. Eddig csak szülővárosa csapatában szerepelt. A nemzetközi porondon a 2016-2017-es idényben mutatkozott be, az EHF-kupában 27 gólt szerzett. Eddig két idényt játszott a Bajnokok Ligájában. Az első szezonjában 43 gólt szerzett, míg az idei idényben 45-ször volt eredményes. Kétszer is játszott a szegediek ellen, a portói meccsen 5, míg az újszegedi sportcsarnokban lejátszott találkozón 3 gólt dobott. Eddig 42 alkalommal szerepelt a portugál nemzeti csapatban, összesen 88 találatnál jár.

MEGTISZTELŐ SZÁMÁRA, HOGY SZEGEDEN JÁTSZHAT

A Miguel Martins-szal készített bemutatkozó interjúban a játékos így nyilatkozott:
“Először is azzal szeretném kezdeni, nagyon megtisztelő, hogy a világ egyik legjobb csapatában, a MOL-PICK Szegedben játszhatok majd. Ez tökéletes lesz a fejlődésem szempontjából, és ebből a portugál válogatott is profitál majd. Remélem, elérem az új csapatommal azokat a célokat, amelyeket kitűzünk magunk elé, és nagy győzelmeket aratunk.”

Martins mellett Alexander Blonz is nyártól a MOL-Pick Szeged csapatát erősíti majd:

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb