Kikapcs

Klippremier a Szegedi Nemzetiben: jön a Lélegzet börtönében Szemenyei Jánostól és Horgas Ádámtól

Tavalyi sikere után új dallal jelentkezik Szemenyei János és Horgas Ádám. A Lélegzet börtönében klippremierjére május 15-én 10:00-kor kerül sor a Szegedi Nemzeti Színház Facebook oldalán és YouTube csatornáján.

Egy évvel ezelőtt jelent meg Szemenyei János és Horgas Ádám Kis suttogás című közösségi klipje, mely 168 neves művész közreműködésével jött létre. A dal több mint negyedmilliós nézettséget ért el és megnyerte a Belvárosi Mozi karanténfilmes pályázatát. A szerzőpáros ezúttal a Szegedi Nemzeti Színház produkciójaként mutatja be új dalát Lélegzet börtönében címmel.

A PANDÉMIA OKOZTA FÉLELEM ÉS A REMÉNY IS FELLELHETŐ A KLIPPBEN

Az ötletgazda, Tóth Éva a kollégáinak szeretett volna erőt adó gesztust tenni ebben a szélsőségesen nehéz egészségügyi helyzetben. Munkahelye, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház szívbemarkoló vágóképekkel támogatta a kezdeményezést. Horgas Ádám, a színház főrendezője így fogalmazott: „Ez a kisfilm reflektál a pandémia okozta félelmeinkre, szeretteinkért aggódó szorongásainkra és hangsúlyozza azt a reményt, mely begyógyítja lelki sebeinket. Egyben szívből jövő tisztelgés az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája előtt.” Szemenyei János zenéjét Mészáros László hangszerelte. A szöveget Horgas Ádám írta, és ő rendezte a klipet is, melyben a Szegedi Nemzeti Színház tánckara látható Hajdu Anita látványos koreográfiájában. Az alkotók szeretettel várják a nézőket – egyelőre a képernyők előtt – május 15-én 10 órakor a teátrum Facebook oldalán és YouTube csatornáján.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház Sajtó

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb