Kikapcs

Még mindig zárva a Cinema City Szeged, megszólalt az üzemeltető

Egyelőre kivárnak, még nincs meg a pontos időpontja, hogy a Cinema City multiplex mozihálózatának 18 egysége mikor nyithat ki – nyilatkozta a Világgazdaságnak Buda Andrea, a cég PR- és marketingigazgatója. A menedzser szerint a cég mintegy 150 dolgozója közül szerencsére senkit sem kellett elbocsátani a járvány alatt.

A legnagyobb mozihálózat, ennek részeként pedig a Szeged Plazaban üzemelő multiplex még kivár. Mint a VG írja, az idén május 6. és 9. között a nyitva tartó hazai mozik árbevétele mindössze 4,2 millió forint volt. Ez jobb helyzet, mint amikor a járványhelyzet miatt egyáltalán nem volt nyilvános vetítés, így bevétel sem, ám eltörpül a járvány előtti utolsó békeév, 2019 hasonló időszakában realizált 327,7 millió forintos forgalomhoz képest.

A BELVÁROSI MOZI MÁR MÁJUS 6-ÁN KINYITOTT

A mozik megnyitásának egyébként május 1. óta nincs törvényi akadálya, a másik szegedi filmszínház, a Belvárosi Mozi például már szűk két hete tárt kapukkal várja a szegedieket. Mint Jávorszky Ivántól, az intézményt üzemeltető Szegedi Rendezvény – és Médiaközpont ügyvezetőjétől pár napja megtudtuk, a védettségi kártya-kötelezettség és a Hollywood-i filmstúdiók leállása miatt viszonylag Szegeden is visszafogott volt a rajt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb