Kikapcs

Különleges előadással tisztelegnek Bartók Béla életműve előtt az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Különleges előadással tisztelegnek Bartók Béla életműve előtt az Újszegedi Szabadtéri Színpadon 2021. július 2-án Számfira-Nagy Zita és Számfira Máté, a Hatetudnád Tánctanoda és több környező néptánccsoport művészeti vezetői. A műsor elkészítéséhez barátaik, a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetőit: Kovács Józsefet, és Kovács-Jelinek Emesét kérték fel társrendezőnek.

Az ötletgazdák és szervezők Bartók Béla születésének 140. évfordulójára egy olyan gálaműsort szerettek volna összeállítani csoportjaikkal, amely a Kárpát-medence népzenéjének egy jókora szeletét mutatja be, a folklorista és zeneszerző fülén keresztül. A körutazásukat Nagyszentmiklóson fogjuk kezdeni, ezután egy szép nagy körívet járnak végig, ahol a különféle tájegységek magyar, és nemzetiségi zenei- és tánckultúrája hallható, és látható majd.

BARTÓK ELŐTT TISZTELEGNEK EZZEL

Egy olyan közös évadzáró műsornak indult ez, mely Bartók népzenei gyűjtőútjának egyes helyszíneire kalauzolja a nézőt, és ezen a közös utazáson keresztül tiszteleg a tudós, a művész, a népművészet, és általában a művészet előtt. Úgy tűnt, szándékuk és víziójuk sokakat megnyert, egyre többen szerettek volna részt venni a projektben. Sokan baráti szívességből, és a munkába való visszatérés lehetőségének megörvendve csatlakoztak a produkcióhoz.

RENGETEG RÉSZTVEVŐVEL KÉSZÜLT A MŰSOR

A szegedi Hatetudnád Tánctanodában működő csoportok (Pirinkó, Kis-Iringó, Nagy-Iringó, Ifi, és a Felnőtt csoport), valamint a testvércsoportnak számító Szőregi Rezegők, a Homoki Csűrdöngölő Hagyományőrző Néptánc Egyesület Ruzsáról, és az Üllési Fonó Néptáncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjai eddig is szorosan együttműködtek, több közös fellépés van már mögöttük, így egyértelmű volt, hogy ezúttal is együtt dolgoznak majd. Hozzájuk csatlakoztak a gyulai Körös Táncegyüttes, a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái, a Por zenekar, Fábri Géza, és Fábri-Ivánovics Tünde vezetésével a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelye, és további néptáncos, népzenész barátok, ismerősök, kollégák. És ha már Bartók fülével hallgatózunk, miért állnánk meg a népzenénél, komolyzenei oldalról is vannak közreműködők: a Partiscum Kórus, valamint az Artemis Quartet.

ÖSSZEFOGÁSSAL HÍVJÁK ÜNNEPLÉSRE A ZENE ÉS A TÁNC SZERELMESEIT

A zenés és táncos számok között Bartók személyes levelezéseiből hallhatunk idézeteket Patyi Zoltán tolmácsolásában, a díszlettervezéssel, a vizuális elemek tervezésével, összeállításával pedig Gulyás-Szabó Luca foglalkozik. Egy szempillantás alatt máris mintegy 200 főre nőtt a résztvevők száma, akik az óvodástól a nyugdíjas korosztályig képviseltetik majd magukat a színpadon. Így kerekedik ki a néptáncos évzáró előadásból egy rendhagyó összművészeti gálaműsor, mely példaértékű összefogással hívja ünneplésre a zene és a tánc szerelmeseit.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb