Kikapcs

A hétvégén a mórahalmi fürdőzőket inspirálták mozgásra

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg az a mozgásra és egészségfejlesztésre épülő programsorozat, amelynek köszönhetően a dél-alföldi régió 12 településén rendeznek prevenciós célú, szabadidős eseményeket a fürdőkben. A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében a hétvégén a mórahalmi fürdőzőket inspirálták mozgásra és egészségesebb életmódra.

A PROGRAM TÖBB MINT FÉL ÉVES KÉNYSZERSZÜNET UTÁN INDULHATOTT ÚJRA

“Szentesről jöttünk, nagyon vártuk már, hogy közösen kirándulhassunk, azonnal kihasználtuk ezt a lehetőséget. Nálunk fontos téma az egészség és a mozgás – a járvány előtt rendszeresen tartottunk tornát a tagjainknak, ingyenesen. A vízitornát különösen szeretjük, az nagyon jót tesz” – mondta Nózsi Tiborné, aki egy 16 fős mozgáskorlátozott csoporttal érkezett Mórahalomra.

A program, amelyre velük együtt közel százan voltak kíváncsiak, több mint fél éves kényszerszünet után indulhatott újra. A felnőtt lakosság egészségfejlesztését célzó, uniós projekt a prevenciós szereppel bíró mozgásformák megismerését segíti. A járványhelyzet is igazolta, hogy nagy figyelmet kell fordítani a betegségek megelőzésére, és ebben a sport fontos szerepet játszik. A rendezvényen elhangzott: személyre szabottan érdemes mozgást választani, olyat, ami könnyen elérhető, és a legtöbb jótékony hatást képes kiváltani a szervezetben.  

INGYENES EGÉSZSÉGSZOLGÁLTATÁSOK VÁRTÁK A VENDÉGEKET MÓRAHALMON

“Ezeket a szabadidős eseményeket fürdőkben szervezzük meg, mert sok vendéget vonzanak, és a víz eleve lehetőséget teremt a rekreációs mozgásra. Így történt ez a hétvégén, Mórahalmon, és így lesz a további helyszíneken is. Az ingyenes egészségszolgáltatások délelőtt 10 órától délután 3-ig folyamatosak. Az első egy ismeretterjesztő előadás, amely táplálkozási és életmód tanácsokkal látja el az érdeklődőket, majd bemutatunk olyan mozgásformákat, amelyeket érdemes kipróbálni az egészség megtartása érdekében – ismertette a rendezvény szakmai hátterét dr. Katus Zoltán, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnökségi tagja. Hozzátette, a programot összeállító és levezénylő szakemberek abban bíznak, hogy ezzel ösztönözni  tudják a lakosság fizikai aktivitását, és erősítik az egészségtudatosságot. 

VOLT VÍZI AEROBIK, VÍZILABDA, DARTS ÉS MÉG ÍJÁSZAT IS

A jó példát be is mutatták: a mórahalmi program vendége volt a Spartacus szenior atlétája, Grosán Pál, aki a Masters Európa-bajnokságon a nyolcvan évesek korcsoportjában dobó ötpróbában aranyérmet nyert. Ő is megmozgatta a közönséget, de a program teljes időtartama alatt hétféle mozgásformát lehetett kipróbálni, köztük a vízi aerobikot és vízilabdát, illetve a bárhol végezhető dartsot, asztaliteniszt, az íjászatot és a francia eredetű golyójátékot, a petanqueot is. A prevenciós rendezvény május utolsó hétvégéjén Csongrádon és Kiskunmajsán folytatódik, a fürdőben. A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését célzó projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás és fotók: Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér/Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb