Sport

Szombaton elstartol Szeged első pandémia utáni futóversenye a Vértónál

Ahogy a koronavírus miatti korlátozások után napról napra egyre jobban új életre kel a város, programok színes kavalkádja várja a kikapcsolódni vágyó szegedieket, és ezen a hétvégén, június 5-én szombaton, reggel 8 órától végre az aktív feltöltődés kedvelőinek is lehetőségük nyílik megmozgatni izmaikat és a visszakapott szabadságunk örömében megmérettetnie magát Szeged első pandémia utáni futóversenyén, ugyanis elstartol a Keresztpont Egyesület családi futónapja a Vértónál. Az izgalmasnak ígérkező eseményről Czagány Gábort, az Egyesület elnökét kérdeztük.

A RENDEZVÉNYNEK KÉT FONTOS ÜZENETE VAN

A rendezvénynek két fontos üzenete van: az egyik, hogy felhívja a figyelmet a Fair Trade, azaz a méltányos kereskedelem fontosságára. Ezért is tervezték eredetileg az eseményt május 8-ra, a hónap második szombatjára, amikor is világszerte megemlékeznek e kereskedelmi rendszerről, melynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a fejlődő országok termelőinek hátrányos helyzetére, illetve a fenntartható fejlődésre. Sajnos, az eredeti időpontban a járványhelyzet nem tette lehetővé a program lebonyolítását, így a szervezők áttették azt egy későbbi időpontra, június 5. szombatra. De kezdetektől fogva volt egy másik célja is az eseménynek, méghozzá az, hogy megünnepeljék az újrakezdés örömét, hiszen ez a rendezvény lesz Szeged első pandémia utáni futóversenye, ahol szabadon együtt mozoghat a város apraja és nagyja.

Fotó: Keresztpont Egyesület Facebook oldala

NÉGY KATEGÓRIÁBAN MÉRETTETHETIK MEG MAGUKAT A VERSENY RÉSZTVEVŐI

Az esemény házigazdája nem más, mint Gundel – Takács Gábor lesz, a futásra pedig az ismert szegedi személyi edzővel, Szombathelyi Nórával melegíthetnek be a résztvevők, akik ezt követően a verseny keretein belül négy különböző kategóriában mérettethetik meg magukat. Az 1 km-es Mosolyfutamon, elsősorban a gyerekek mutathatják meg ki a leggyorsabb futó a mezőnyben, de tulajdonképpen bárki benevezhet a vértói futókörre tervezett távra. A bátrabbak már kipróbálhatják magukat az 5 km -es Örömfutamon, vagy a 10,5 km-es Kézenfogás-futamon is, a vállalkozószellemű, edzett szegediekre pedig vár a 21,1 km – es Újrakezdés-futam, ami tulajdonképpen már egy félmaratonnak felel meg. A legutóbbira jelentkezők az Északi városrész, Baktó, és a Körtöltés környékét tehetik meg, hogy kiderüljön, ki a leggyorsabb futó a Napfény városában. Megéri majd a versenybe apait – anyait beleadni, hiszen a start ajándékcsomagon felül minden kategória első három női és férfi helyezettje, valamint legfiatalabb és legidősebb indulója ajándékban részesül.

Fotó: Keresztpont Egyesület Facebook oldala

A RENDEZVÉNY HAGYOMÁNYTEREMTŐ CÉLLAL VALÓSUL MEG

„Úgy látjuk, hogy az utóbbi napokban nagyon komoly érdeklődés indult el az esemény iránt. Az előzetes visszajelzések alapján úgy gondolom, hogy 500 résztvevő biztosan össze fog jönni a családi napra, ami ebben a pandémia sújtotta évben egy szenzációsan szép szám. Magát a rendezvényt hagyományteremtőnek szánjuk, tehát minden évben május második szombatján szeretnénk megrendezni, kezdetnek nagyon ígéretes lesz, ha ennyien össze tudunk gyűlni”, árulta el Czagány Gábor.

Fotó: Keresztpont Egyesület Facebook oldala

IZGALMAS KÍSÉRŐ PROGRAMOK VÁRJÁK A KILÁTOGATÓKAT

De nemcsak futóversennyel készülnek a szervezők a szombati napra: az OCR Storm Sportegyesület akadálypályáján minden korosztály kipróbálhatja ügyességét. Mivel az esemény sarkalatos pontja a méltányos kereskedelem támogatása és meghonosítása hazánkban, az erre a célra felállított sátorban olyan termékekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, amelyeket Magyarországon nem lehet megtermelni, például kávék, teák, kakaók és csokik széles kínálatával találkozhatnak itt az érdeklődők, de lesz még egy egészségügyi sátor is, ahol különböző ingyenes állapotfelméréseket vehetnek igénybe a kilátogatók.

AZ ESEMÉNY A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSUL MEG

Czagány Gábor azt is elárulta számunkra, hogy a program „A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása” című kiíráson nyertes, „Szegedi fiatalokat érintő, komplex közösségi szemléletet formáló programok” pályázat keretében, a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség támogatásával valósul meg.

A nevezés részleteiről bővebb infókat itt találhatsz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb