Közélet

Védettségi, okosba? Az is kaphat kártyát, aki nem is jogosult rá

Az ellenanyag-tesztek által olyan emberek is hozzájuthatnak a védettségi igazolványhoz, akiknek nem lenne joguk megkapni azt – közölte az RTL Híradó csütörtökön.

Védettségi igazolványt háromféleképpen lehet szerezni:

  • ha valaki beoltatja magát,
  • ha volt pozitív vírustesztje és utána kigyógyult a fertőzésből, mindkét esetben automatikusan kiküldik a dokumentumot. 
  • A harmadik lehetőség az, ha ellenanyag-tesztet csináltat valaki és azt küldi el. Az így szerzett védettségi négy hónapra szól.

Ez utóbbira egyébként már Szegeden is van lehetőség, pont pár napja írtuk meg (szponzorált tartalom):

A RTL szerint nem minden laborban ellenőrzik a személyazonosságot, ahol ellenanyag-tesztet végeznek és akár olyanok is hozzájuthatnak az okmányhoz, akik nem lennének jogosultak rá. Az RTL rejtett kamerás felvételt készített arról, hogy miként is történik ez (nem Szegeden). A mintavétel mindössze négy perc alatt megvolt, az RTL riporterétől pedig a TAJ-kártyát elkérték ugyan, de fényképes igazolványt már nem kértek tőle.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb