Sport

Kárász Annáék egyszerűen verhetetlenek: Európa legjobbja lett a női négyes K-4 500 méteren

Óriási versenyzéssel nyert az évek óta verhetetlen női négyes (benne a Szeged VE színeiben versenyző Kárász Anna), Tótka Sándor pedig a riói bajnokot legyőzve lett Európa legjobbja K-1 200 méteren. Kozák Danuta ezúttal ezüstérmet szerzett, így az olimpiai számokban Magyarország összesen 4 arany-, 2 ezüst-, és egy bronzérmet gyűjtött Poznanban.

A SZEGED VE VERSERNYZŐJE, KÁRÁSZ ANNA EZÚTTAL A MAGYAR NÉGYES TAGJAKÉNT ÉRT FEL A CSÚCSRA

Női K-4 500 méteren ismét verhetetlen volt a magyar négyes. A Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású csapathajó, a két évvel ezelőtti Eb-hez hasonlóan, ezúttal is a fehérorosz lányokkal meccselt az aranyért. A mieink hatalmas hajrával, csak az utolsó 10 méteren csúsztak be Khudzenkáék elé. “Ilyenkor jó, hogy erős a hazai mezőny női kajakban, mert egy friss, itt helyben összerakott négyes is tud nyerni” – mondta Csipes Tamara.  “Izgultam, mert három olyan lány ült mögöttem, akik tényleg nagyon jók – tette hozzá a hajó vezérevezőse, Lucz Dóra, aki szerint pont ezért volt nagy a felelőssége, hogy ne adjon túl nagy csapást, vagy túl kicsit.

TÓTKA SÁNDOR K-1 200 MÉTEREN LETT ARANYÉRMES

Tótka Sándor az Eb-n egyértelműen tokiói éremesélyessé lépett elő K-1 200 méteren azzal, hogy megverte az olimpiai-, és világbajnoki címvédő Liam Heath-t. Kajakosunk jól rajtolt, vezetett a táv elején, és hiába jött nagyon a brit, Tótka visszaverte a támadását, és két századdal előbb futott át a célvonalon.  

KOZÁK DANUTA K-1 500 MÉTEREN MECCSELT HATALMASAT

Kozák Danuta K-1 500 méteren ezúttal is nagyot meccselt Emma Jörgensennel. A 25 éves dán öt éve Rióban második lett Danuta mögött, most végig vezetve nyert, így ötszörös olimpiai bajnokunknak számolnia kell majd vele Tokióban is. A harmadik az ukrán Povkh lett, meglepetésre a két évvel ezelőtti Európa-bajnok fehérorosz Volha Khudzenka csak ötödik lett. 

Az összes eredmény, via MTI:

KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁG, POZNAN
FÉRFIAK
K–1 200 m (olimpiai szám)
1. Tótka Sándor (Magyarország) 35.385 mp

2. Liam Heath (Nagy-Britannia) 35.407
3. Petter Menning (Svédország) 35.537

K–2 500 m
1. Vlagyiszlav Litvinov, Dmitrij Natincsik (Fehéroroszország) 1:30.334 p
2. Dmitro Danilenko, Oleh Kuharik (Ukrajna) 1:31.101
3. Max Hoff, Jacob Schopf (Németország) 1:31.215
…11. (a B döntőben 2.) Noé Bálint, Kulifai Tamás

K–2 1000 m (olimpiai szám)
1. Max Hoff, Jacob Schopf (Németország) 3:19.973 p
2. Samuel Balaz, Adam Botek (Szlovákia) 3:21.747
3. Ricardas Nekriosius, Andrej Olijnik (Litvánia) 3:22.343    
…5. Béke Kornél, Varga Ádám (Magyarország) 3:22.500

C–1 500 m
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:49.259 p
2. Szergej Tarnovszkij (Moldova) 1:50.312            
3. Conrad Scheibner (Németország) 1:50.399
Kiss Balázs nem jutott be a döntőbe.

C–2 200 m
1. Alberto Pedrero, Pablo Grana (Spanyolország) 36.900 mp
2. Arsen Sliwinski, Michal Lubniewski (Lengyelország) 37.006
3. Henrikas Zustautas, Vadim Korobov (Litvánia) 37.300    
…8. Korisánszky Dávid, Takács Mihály (Magyarország) 38.976

C–2 1000 m (olimpiai szám)
1. Sebastian Brendel, Tim Hecker (Németország) 3:42.555 p
2. Kirill Samsurin, Ilja Pervuhin (Oroszország) 3:44.811
3. Catalin Chirila, Victor Mihalachi (Románia) 3:45.255
…5. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Magyarország) 3:46.808

NŐK
K–1 500 m (olimpiai szám)

1. Emma Jörgensen (Dánia) 1:53.402 p
2. Kozák Danuta (Magyarország) 1:53.962
3. Maria Povh (Ukrajna) 1:55.119   

K–2 200 m
1. Spela Janic, Anja Osterman (Szlovénia) 36.772 mp
2. Dominika Putto, Katarzyna Kolodziejczyk (Lengyelország) 37.157
3. Lucz Anna, Kiss Blanka (Magyarország) 37.190

K–4 500 m (olimpiai szám)
1. Magyarország (Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra) 1:34.114 p

2. Fehéroroszország 1:34.262
3. Dánia 1:35.500

C–1 200 m
1. Dorota Borowska (Lengyelország) 46.888 mp
2. Ludmila Luzan (Ukrajna) 47.595
3. Oleszja Romasenko (Oroszország) 47.668    
Takács Kincső nem jutott be a döntőbe.

C–2 200 m
1. Irina Andrejeva, Oleszja Romasenko (Oroszország) 43.824 mp
2. Balla Virág, Takács Kincső (Magyarország) 45.001
3. Ludmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova (Ukrajna) 45.204

Forrás: MTI, NSO.hu, Kajakkenusport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb