Közélet

Újabb lazítások jöhetnek, a maszk is a célkeresztben van

Megtartotta második ülését a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs, melynek vezetője, Novák Katalin sajtótájékoztatón összegezte a legfontosabb tudnivalókat: van vakcina bőségesen, beindultak a napközis táborok, és ismét nyelvvizsga nélkül vehetik át a diplomákat a sikeresen záróvizsgázók, de döntenek majd a maszkviselés enyhítéséről is.

Az operatív törzs ülésén aktuális járványügyi összefoglalót hallgattak meg, amelyből kiderült, hogy van bőséggel vakcina az országban. Ahhoz azonban, hogy folytatódjanak a lazítások, továbbra is szükséges lenne felvenni az oltást azoknak is, akik eddig még nem regisztráltak – mondta a családokért felelős miniszter.

BEINDULTAK A NAPKÖZIS TÁBOROK

Beindultak a napközis táborok a múlt héttől az országban, és idén mintegy 150 ezer táborozót tudnak segíteni az Erzsébet táborokon keresztül. Bejelentette azt is, hogy június végéig biztosítják a gyermekfelügyeletet a köznevelési intézményekben. Ezt egyébként naponta mintegy 15-17 ezren igénylik. Az operatív törzs döntött arról is, hogy a köznevelési intézmények egész évben szervezhetnek táborokat. Erre eddig csak augusztus 23-ig volt lehetőség, most ezt a határidőt feloldották.

A SZÜLŐK MÁR BEMEHETNEK AZ ISKOLÁKBA MASZK NÉLKÜL

A miniszter néhány pontosítást is bejelentett. Ilyen az, hogy mivel egyre több a lakodalom, és felmerült, hogy ha közművelődési intézményekben tartanak esküvőt, akkor arra milyen szabályozás vonatkozik. A törzs véleménye egységes volt abban, hogy a lakodalmakra vonatkozó szabályokat kell ilyen esetekben is irányadónak venni. Mivel a nyári szünetben sok iskola szervez különféle elfoglaltságot, programot a diákoknak, és mivel a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, ezért az a döntés született, hogy az iskolákba bemehetnek a szülők maszk nélkül is, de ezt az iskolák külön-külön is szabályozhatják. 

AKI 2021. AUGUSZTUS 31-IG SIKERES ZÁRÓVIZSGÁT TESZ VAGY TETT, KÖNNYÍTÉSBEN RÉSZESÜL A NYELVVIZSGÁVAL KAPCSOLATBAN

A tájékoztatón Schanda Tamás arról beszélt, hogy a járvány miatt az elmúlt több mint egy év nagyon nehézkes volt a diákok számára, különösen a nyelvtanulás terén. 2021. augusztus 31-ig mintegy 50 ezer hallgató diplomázna, közülük nagyjából 20 ezer diáknak nincs meg a szükséges nyelvvizsgája. Az ITM államtitkára elmondta, hogy ez ügyben sok megkeresést kaptak ifjúsági szervezetektől, és a HÖOK-tól is, majd egyeztetés következett, amelynek eredményeként sorra vették a lehetséges megoldásokat. Az ifjúsági szervezetek azt javasolták, hogy aki 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz, vagy tett, az a tavalyi évhez hasonlóan könnyítésben részesüljön. Ezekről az államtitkár ma jelentés adott az operatív törzsnek, amely ezután javaslatot tesz a kormánynak. A szabályozás azt tartalmazza majd, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is átvehessék a fiatalok a diplomájukat, függetlenül attól, hogy megvan-e a nyelvvizsgájuk, vagy sem.

JÚLIUSTÓL ENYHÍTENEK A MASZKHASZNÁLATON?

Novák Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályokat meghosszabbították. Eszerint az év végéig van átjárhatóság az alszámlák között, vagyis bármelyikről lehet fizetni, akármilyen tevékenységről van szó. A tájékoztatót követő újságírói kérdésekre válaszolva a családokért felelős miniszter megerősítette, hogy a maszkhasználat egy olyan téma, amelyet érdemes megvitatni, és megnézni, hogy a mostani szabályozást érdemes-e hosszabb távon fenntartani. De a többi szabályozást is meg kell vizsgálni, hogy miben lehet esetleg júliustól még enyhíteni.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Alexander Brothers
'Fel a tetejéhez' gomb