Mindenmás

Rágalmazás miatt jogerősen elítélték Hódmezővásárhely polgármesterét, Márki-Zay Pétert

Jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, aki a becsület csorbítására alkalmas tényt állított a megyei kormánymegbízottról és a járási hivatal vezetőjéről – írj az MTI.

A bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust. A törvényszék döntésével enyhítette a vádlottra az első fokon eljáró Csongrádi Járásbíróság által kiszabott 500 ezer forintos büntetést.

A BECSÜLET CSORBÍTÁSÁRA ALKALMAS TÉNYT ÁLLÍTOTT

Az ítélet szerint Márki-Zay Péter 2019. július 25-én közösségi oldalán a magánvádló Juhász Tünde kormánymegbízottról és Holubán Csilla járási hivatal vezetőről a munkakörük ellátásával, közmegbízatásuk teljesítésével összefüggésben a becsület csorbítására alkalmas tényt állított. Márki-Zay Péter úgy fogalmozott, politikai támadás áldozat lett, amikor a nagy nyilvánosság előtt azzal gyanúsították, hogy mérgező olasz szemetet hozott be Hódmezővásárhelyre. Ezzel kapcsolatban hozott nyilvánosságra egy ironikus posztot, amely álláspontja szerint nem volt félreérthető, csupán három egymást kizáró, hipotetikus lehetőséget vetett föl.

HALMAZATI BÜNTETÉST SZABTAK KI A POLGÁRMESTERRE

Juhász Tünde kifejtette, noha a külföldről Hódmezővásárhelyre szállított szemét ügyében sem a megyei, sem a járási kormányhivatalnak nem volt hatásköre, a polgármester “politikai iszapbirkózásba” húzta bele azzal, hogy ennek ellenkezőjét állította. A politikus megsértette szakmai presztízsében, és köztörvényes bűncselekménnyel hozta összefüggésbe. A kormánymegbízott sértőnek találta a bejegyzést követő, őt becsmérlő “komment cunamit” is. Korábban a törvényszék jogerősen egy hódmezővásárhelyi iskolaigazgató által indított büntető ügyben mondta ki jogerősen bűnösnek a polgármestert rágalmazás vétségében, és egy évre próbára bocsátotta. Mivel a bíróság próbaidő hatálya alatt marasztalta el újra a vádlottat, a törvényszék megszüntette a próbára bocsátást, és halmazati büntetést szabott ki vele szemben. Márki-Zay Péter a tárgyalást követően újságírókkal közölte, ügyvédeivel konzultálva dönt arról, hogy a Kúriához fordul-e felülvizsgálat érdekében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb