Mindenmás

És amikor nincs lehetetlen: ötven határsértő került elő egy román hűtőkamionból Nagylakon

Ötven ázsiai és afrikai eredetű illegális bevándorlót találtak a hatóságok egy hűtőkamionban a román-magyar határon – közölte szerdán a román határrendészet.

A MENETLEVÉL SZERINT A JÁRMŰ LÓCSONTOKAT SZÁLLÍTOTT

A román rendszámú, Vrancea megyében forgalomba írt járművel egy román állampolgárságú sofőr szerda hajnali öt órakor jelentkezett kilépésre a nagylaki közúti határátkelő román oldalán. A menetlevél szerint lócsontokat szállított egy olaszországi cégnek. A hűtőkamion alaposabb átvizsgálása során a határrendészek ötven illegális bevándorlót találtak a jármű rakterében.

AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK TÖBBSÉGE EGÉSZSÉGÜGYI VÉDŐMASZKOT VISELT

A román határrendészet honlapján közzétett felvételeken az látszik, hogy legtöbbjükön egészségügyi védőmaszk van, az esetről kiadott közlemény azonban nem tér ki arra, hogy életveszélyben voltak-e a hűtőkamion rakterébe zárt migránsok. Az esetet a román határrendészet vizsgálja, majd bűnvádi feljelentést tesz az ügyben.

NEM EZ AZ ELSŐ ESET, HOGY KAMIONBA BÚJTATJÁK A MIGRÁNSOKAT

Vádat emeltek egy török sofőr ellen, aki többször is határsértőket csempészett Nyugat-Európába a kamionjában, de az utolsó alkalommal lebukott – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb