Kikapcs

Szeged365 fotóriport: így ropták a néptáncfesztivál művészei a Széchenyi tértől egészen a Dugonics térig

Pörögtek a szoknyák, kopogtak a csizmák tegnap délután a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül egészen a Dugonics térig a XII. Martin György Országos Néptáncfesztivál nyitórendezvényén, ahol a látványos felvonulással kezdetét vette a két napos esemény, melynek középpontjában az ifjúsági korosztály társulatai állnak.

ÖT NÉPTÁNCEGYÜTTES MUTATKOZIK BE

A fesztiválon öt néptáncegyüttes mutatkozik be: a felvonuláson a házigazda Szeged Táncegyüttes fiataljai mellett táncra perdültek a jászberényi Jártató Táncegyüttes, a ráckevei Bokréta Táncegyüttes, a szentesi Jövőnkért Néptáncegyüttes, a deszki és szegedi Tiszavirág Néptáncegyesület tagjai is.

MA A KISSZÍNHÁZBAN FOLYTATÓDIK A PROGRAM

A mai napon folytatódik a program: 19 órakor a Kisszínházban kerül sor a Folklórestre, amelyen az együttesek zsűri és közönség előtt mutatják be a programjukat. Erre a belépés ingyenes, de jegyhez és védettségi igazolványhoz kötött.

Éld át újra képeinkkel a tegnapi felvonulás legjobb pillanatait, hogyan táncoltak Szeged belvárosában a fiatal művészek.

Fotók: Nyitrai Szilárd, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb