Közélet

Kopogtat a negyedik hullám? Ausztriában a delta variáns miatt ismét szigorítani kell

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új megbetegedések száma, ezért az osztrák válságstáb új intézkedéseket javasolt – írja az MTI. Pedig már úgy volt, hogy Ausztria enyhítéseket vezethet be, ám sajnos fordult a kocka, inkább szigorítások jönnek.

Július 22-től az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak, vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek. Az eddig elfogadott gyógyult státusz vagy az antigéngyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez – írja az MTI. A vendéglátásban és rendezvényeken – a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében – továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség.

A ZÖLD IGAZOLVÁNYT CSAK AZOK KAPJÁK MEG, AKIK MIND A KÉT OLTÁSUKAT FELVETTÉK

Az úgynevezett zöld igazolványt pedig augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét oltásukat felvették. A gyógyultak és a negatív koronavírusteszttel rendelkezők esetében nem változik a szabályozás. Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a delta variáns rohamos terjedésével indokolta a döntést. „A járvány elleni harcban továbbra is az oltás a legfontosabb és leghatékonyabb eszköz” – jelentette ki. Egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a terjedő delta variánssal szemben csak kétszeri oltással lehet eredményesen védekezni, és aki még nem tette meg, az haladéktalanul oltakozzon.

A DELTA VARIÁNS MEGDOBTA AZ ÚJ ESETEK SZÁMÁT

Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter hangsúlyozta: „a célirányos intézkedésre azért van szükség, hogy el lehessen kerülni a járvány esetleges negyedik hullámát”. Mint az alábbi ábrán látható, a delta variáns megdobta az új esetek számát:

Ausztriában már 5,1 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 3,9 millióan. Az elmúlt 24 órában egy ember halt meg a betegség miatt, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 728-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 639 352.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb