Szegedi Arcok

Dobó Kata legújabb mesefilmjében játszik a Szegedi Nemzeti Színház oszlopos taga, Borovics Tamás

- Hirdetés -

Decemberben kerül a mozikba az a mesefilm, amit Dobó Kata rendezett, és amelyben szerepet kapott Szegedről Borovics Tamás. Az El a kezekkel a Papámtól! előzetese már elérhető a youtube-on, mi pedig kíváncsian várjuk majd a teljes filmet, főleg úgy, hogy a Szegedi Nemzeti Színház oszlopos tagját is viszontláthatjuk benne.

Borovics Tamás hívásunkra röviden és tömören ennyit mondott: “fantasztikus csapat jött össze, csodálatos színészek dolgoztak együtt egy rendkívül látványos filmben.” A három éven keresztül készülő film történetét egyébként Lakner Artúr Édes mostoha című regénye ihlette Dobó Katánál. A főhőse egy eleven, cserfes kislány, Dorka, akinek élete szomorú egyhangúságban telik özvegy édesapja, András mellett. Egészen addig, amíg az apa egyszer csak be nem jelenti, hogy megházasodik. Az élénk fantáziájú kislány hétköznapjai innentől megváltoznak, kalandjai során új barátokat szerez, és megismeri a varázslat erejét.

A főbb szerepekben a 11 esztendős Marczinka Bori és Csobot Adél mellett Bokor Barnát, Pálmai Annát, Gubás Gabit, Zsurzs Katit, Nagypál Gábort, Elek Ferencet, Járai Mátét, Pindroch Csabát és Borovics Tamást láthatják a nézők.

- Hirdetés -

A szegedi színésszel egyébként még júniusban beszélgettünk. Akkor az elmúlt “kényszerű nyugdíjas időszakokról” mesélt, hiszen a szegediek szórakoztatására tette fel az életét.

Forrás: Telex

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb