Közélet

Akadozva tér vissza az élet a Nyugati pályaudvarra

A megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező.

Az eredeti tervek szerint a pályaudvari vágányhálózaton június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem indultak vonatok.

KORLÁTOZVA, DE INDULNAK VONATOK

A Mávinform vasárnapi közleménye szerint a végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezéséért. A Szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé.

MÉG EGY BALESET IS KÖZBESZÓLT

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogy Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Via: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb