Mindenmás

Életeket ment a Vérdepó az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban, kiváló partnerség alakult ki az elmúlt évek alatt

Az elmúlt években rendkívül jó partnerség és operatív együttműködés alakult ki a Szegedi Regionális Vérellátó Központ és a Szegedi Tudományegyetem között. Az SZTE polgárai hosszú évek óta elkötelezett hívei a véradásnak, mert tudják, egy véradó akár három ember életét is megmentheti. Többek között ennek köszönhető, hogy az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Petri Gábor Klinikai Tömb első emeletén elhelyezett Vérdepó készítményei egyre többször segítik a betegellátást – írja az egyetem sajtóközleményében.

„Hatalmas előrelépést jelent a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán kialakított Transzfuziológiai Tanszék, mivel így a hallgatók első kézből ismerhetik meg az orvoslás egyik legalapvetőbb tudnivalóját” – jelentette ki Prof. Dr. Babik Barna. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet igazgatója elmondta: számos esetben van szükség transzfúzióra az életmentéshez. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ rendszeresen igénybe veszi a Vérdepót, amely a vércsoportokhoz mérten mindig megfelelő mennyiségben tartalmaz elengedő készítményt. A professzor hangsúlyozta: a vérkészítményekkel okosan kell gazdálkodni, lejárati idejük a gyógyszerekhez képest ugyanis rövid.

A SZEGEDI REGIONÁLIS VÉRELLÁTÓ KÖZPONT GONDOSKODIK AZ ELEGENDŐ MENNYISÉGRŐL

A vörösvérsejt koncentrátum 35 napig, a trombocita készítmény 5 napig használható fel. A Vérdepóban a leginkább igényelt vörösvérsejt koncentrátumokból átlagosan 124 E (egység) áll rendelkezésre szabadon felhasználható formában, és további 100-130 E van laboratóriumi vérválasztással a betegekhez rendelve. Ezen felül pedig 90 E friss fagyasztott plazmát is tárolnak. Arról azonban, hogy a Vérdepóban mindig legyen elegendő vérkészítmény a Szegedi Regionális Vérellátó Központ gondoskodik, ahol a munka két fő részre osztható. Az egyik a vér levételére, begyűjtésére, és a készítmények előállítására valamint a vérkiadásra összpontosít, a másik a vércsoport szerológiai vizsgálatokra koncentrál. „A Szegedi Regionális Vérellátó Központban történik a vérkészítmények előállítása. Ez azért is különleges, mert ezt csak a régióközpontok végzik az országban. Az intézményben az egészségügyi dolgozók arra törekednek, hogy kevesebb, mint 24 óra alatt minden beérkező vért feldolgozzanak” – hangsúlyozta Dr. Lázár Mária, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ regionális igazgató főorvosa.

HAZÁNKBAN AZ A-S VÉRCSOPORTÚAK VANNAK TÖBBSÉGBEN

Magyarországon az A-s vércsoportúak vannak többségben, de minden vércsoport ugyanolyan fontos, hiszen ezek megoszlása a levett vér, illetve a felhasznált vér tekintetében azonos. Az Országos Vérellátó Szolgálat egy egységes számítógépes nyilvántartás alapján pontosan követni tudja, hogyan alakul a vérkészítménykészlet. Dr. Lázár Mária elmondta: arra mindig nagyon ügyelnek, hogy az adott vérellátó a készletével bármikor el tudja látni a sürgős eseteket egyenletesen. Ahhoz azonban, hogy ez a munka gördülékenyen menjen, sok-sok véradóra van szükség.

KIVÁLÓ PARTNERSÉG ALAKULT KI

Az elmúlt években rendkívül jó partnerség és operatív együttműködés alakult ki a Szegedi Regionális Vérellátó Központ és az SZTE között, minek köszönhetően nemcsak az OVSZ, hanem a Szegedi Tudományegyetem és az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kommunikációs csatornáin is népszerűsítik a kitelepüléseket, amelyeket az SZTE TIK-ben szerveznek meg. Az intézmények először csak egy véradást tartottak szemeszterenként, majd ez a szám idővel kettőre nőtt. A várakozás és a torlódások elkerülése érdekében még egy előzetes időpontfoglalási rendszert is kialakítottak. A havi rendszerességű véradásokat tavaly márciusban szerették volna bevezetni, ám erre a koronavírus-járvány terjedése miatt nem kerülhetett sor.

2019-BEN AZ ELSŐ VÉRADÁSBARÁT FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYE LETT AZ SZTE

A korábban megrendezett, eredményes eseményekért 2019-ben Magyarország első véradásbarát felsőoktatási intézményévé választották meg a Szegedi Tudományegyetemet. Ilyen elismerésben azok a felsőoktatási intézmények részesülnek, akik ezer főnél nagyobb hallgatói létszámmal rendelkeznek és egy naptári éven belül a két legsikeresebb véradás összesített donációszáma eléri a kétszáz főt.  Az SZTE polgárai 2019-ben messze túlteljesítették ezt az elvárást, hiszen áprilisban, az év 100. napján minden idők legsikeresebb véradása ment végbe az oktatási intézmény falain belül. Így érdemelhette ki Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem elsőként ezt az elismerést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb