Közélet

A környezettudatosság jegyében: három új elektromos autót adott át Steiner Attila, az ITM államtitkára ma Szegeden

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft. 3 darab NISSAN LEAF típusú elektromos autó beszerzésével fejlesztette gépjárműflottáját, mindezt a környezettudatosság jegyében. A szerdai eseményen ünnepélyes keretek között Steiner Attila adta át az elektromos autókat az önkormányzatnak.

Steiner Attila az átadón elmondta, a koronavírus-járvány ellenére Magyarország jól halad a klíma- és környezetvédelmi akciótervben foglaltak megvalósításában, továbbá kiemelte, hogy 2020 nyarán iktatták törvénybe azt, hogy 2050-re Magyarország klímasemleges lesz. Tavaly februárban meghirdették a klíma- és környezetvédelmi akciótervet is. Utóbbi egyik fontos célja, hogy az összes emisszió mintegy ötödéért felelős közlekedési szektort zöldebbé tegyék.

AZ ÉV ELEJÉN MÁR TÖBB MINT 25 EZER ZÖLD RENDSZÁMÚ AUTÓ FUTOTT AZ UTAKON

2016 óta 20 milliárd forinttal támogatták a tisztán elektromos hajtású járművek beszerzését, aminek köszönhetően idén januárban már több mint 25 ezer zöld rendszámú autó futott az utakon – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, majd hozzátette, hogy az idén 7 milliárd forint állt rendelkezésre három pályázaton keresztül ilyen célra, ebből a személytaxi-szolgáltatók számára kiírt 3 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség még nyitva áll. Az államtitkár közölte: a Volánbusz 100 elektromos autóbusz beszerzésére írt ki tendert, amelynek eredménye év végén, jövő év elején már látható az utakon. A minisztérium továbbá minden hónap elején fogja támogatni az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését is.

A 25 EZER LAKOSNÁL NAGYOBB VÁROSOKBAN CSAK E BUSZOK KÖZLEKEDHETNEK

Steiner Attila továbbá emlékeztetett: idén július 1-től betiltották az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát; 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb városokban csak e-buszok közlekedhetnek és 2025-ig a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátású mátrai erőmű technológiai átalakítása is megvalósul. Steiner Attila elmondta: már több mint egymillió fát ültettek, de folytatják a fásítást: szeretnék, ha 2030-ra az ország területének 27 százalékát erdő borítaná.



ELEKTROMOS AUTÓTÖLTŐ A BELVEDERE-PALOTÁVAL SZEMBEN

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szeged városával együttműködve szeretne a Belvedere-palotával szemközti területen egy elektromos autótöltőt létesíteni, ahol az önkormányzathoz e-autóval érkezők az ügyintézés ideje alatt díjmentesen tölthetnék a járműveiket – mondta a rendezvényen Gémes László, a megyei önkormányzat elnöke. Felidézte, az önkormányzat 30 millió forintos uniós támogatásból már kidolgozta a klímastratégiáját, egyszer használatos műanyagokat eddig sem használtak, szelektíven gyűjtötték a hulladékot, és számos fiataloknak szóló, szemléletformáló programot valósítottak meg a klímavédelem érdekében.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb