Mindenmás

Óvatosan, ha Szegedről vonattal utaznál a fővárosba: leütöttek egy embert a Nyugatiban

Biztonsági kamerák felvételei alapján két férfit keres a rendőrség, akik még július 4-én leütöttek, majd megrugdostak egy férfit Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban – olvasható a rendőrség honlapján.

Mint írják, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi július 4-én valamivel este tíz óra után a Nyugati téri aluljáróban egy férfit szóváltást követően leütött, majd meg is rugdosott. A felvételezett elkövetőkről felvétel készült – olvasható a közleményben. A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb