Kikapcs

Az Oskola utca felújítása kavart be a Hungarikum Fesztiválnak

A fesztivál szervezőinek eredeti terve szerint a Széchenyi téren rendezték volna meg a programot, ám az augusztus 20-i rendezvénysorozat építési munkálataiba ütköztek volna, így kénytelenek lettek lemondani az idei eseményről.

Elekes Zoltán, a rendezvény igazgatója folyamatosan egyeztetett a Szegedi Városkép és Piac Kft.-vel az eseményről, illetve annak helyszínéről. Az Oskola utca felújítása miatt a rakpart nem lezárható, így az Augusztus 20-i esemén beköltözik a Széchenyi térre, időben pedig a Hungarikum Fesztivál után egy héttel kezdődött volna a rendezvénysorozat. A két rendezvény együtt is akart működni, de a tervek szerint nagyobb volumenű lesz az államalapítási ünnep, így a hungarikumokkal foglalkozó esemény az építési munkálatok idejére esett, ami nyilvánvalóan senkinek se lett volna kellemes.

AZ ALTERNATÍV HELYSZÍN NEM FELELT MEG

A Szegedi Városkép és Piac Kft. a Szent István teret kínálta fel a Széchenyi tér helyett. Elekes Zoltán nekünk erről a következőt nyilatkozta.

„Sajnos az a terület ennek a rendezvénynek nem felel meg. Sem méretében, sem kialakításában nem alkalmas rá. Árnyék sincs és az árusaink sem fértek volna el.” – magyarázta a fesztivál elmaradásának okait a fesztiváligazgató.

ELHAGYJÁK A 13-AS SZÁMOT

Elekes Zoltán maga is úgy látja, hogy ezzel a 13-as számmal meggyűlt a bajuk. Jövőre ugyan tervezik folytatni valamilyen formában a rendezvényt, de annak a sorszáma 12/2-lesz, azt pedig 2023-ban, ha minden jól megy a 14. Hungarikum Fesztivál fogja követni.

SZERENCSÉRE LESZ MÉG JÓ FESZTIVÁL AUGUSZTUSBAN

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb