Sport

Szétvet bennünket a büszkeség: a mi Kopasz Bálintunk vitte a magyar zászlót az olimpia záróünnepségén

163.000 szív dobbant egyszerre Kopasz Bálintért (meg úgy összességében, közel 10 millió): a szegedi születésű, olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kajakozó vitte a magyar zászlót a tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen. Vasárnap délután kialudt a láng, ezzel véget ért a rengeteg szegedi sikert hozó XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.

A zárt kapuk mögött megtartott több mint kétórás műsor központi részében a 206 delegáció zászlója érkezett a stadionba, a magyart a Tokióban aranyérmes kajakos, szegedi születésű, jelenleg algyői színekben versenyző Kopasz Bálint vitte. Ezt követően az olimpia hősei, maguk a sportolók vonultak be az arénába és vegyültek el a küzdőtéren.

Az olimpiai lobogót Koike Juriko tokiói kormányzó átadta Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének, aki Anne Hidalgónak, a három év múlva rendező Párizs polgármesterének nyújtotta át.

A hivatalos program a láng kialvásával és tűzijátékkal ért véget.

A július 23-án kezdődött játékokon 206 nemzet több mint 11 ezer sportolója vett részt, Magyarország pedig hat arannyal, valamint hét-hét ezüsttel és bronzzal a 15. helyen végzett az éremtáblázaton.

A magyar érmesek és pontszerzők (az első hat között végzettek), köztük olyan szegedi büszkeségekkel, mint Kárász Anna, Olasz Anna, Nádas Bence, vagy cikkünk főszereplője, Kopasz Bálint:

ARANY:

Szilágyi Áron (férfi kard egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó)
Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-1 1000 m)
Lőrincz Tamás (birkózás, kötöttfogás, 77 kg)
Tótka Sándor (kajak-kenu, K-1 200 m)
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-4 500 m)

EZÜST:

Siklósi Gergely (férfi párbajtőr egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó)
Varga Ádám (kajak-kenu, K-1 1000 m)
Berecz Zsombor (vitorlázás, Finndingi)
Lőrincz Viktor (birkózás, kötöttfogás, 87 kg)
Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszás, 10 km)
Csipes Tamara (kajak-kenu, K-1 500 m)

BRONZ:
 
férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád)
Tóth Krisztián (cselgáncs, 90 kg)
Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-2 500 m)
Kovács Sarolta (öttusa)
Hárspataki Gábor (karate, 75 kg)
női vízilabda-válogatott (Gangl Edina, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szücs Gabriella, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda)
férfi vízilabda-válogatott (Angyal Dániel, Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Pásztor Mátyás, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma, Zalánki Gergő)

4. hely:

Verrasztó Dávid (úszás, 400 m vegyes)
Márton Anna (női kard egyéni)
Vas Kata Blanka (hegyikerékpár)
Kenderesi Tamás (úszás, 200 m pillangó)
Kapás Boglárka (úszás, 200 m pillangó)
Csipes Tamara, Medveczky Erika (kajak-kenu, K-2 500 m)
Olasz Anna (nyíltvízi úszás, 10 km)
Csizmadia Kolos (kajak-kenu, K-1 200 m)
Kozák Danuta (kajak-kenu, K-1 500 m)
Nádas Bence, Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-2 1000 m)

5. hely:

Salim Omar (tekvondó, 58 kg)
Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes)
Péni István (légpuska)
Pupp Réka (cselgáncs, 52 kg)
férfi 4×100 méteres gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor)
Telegdy Ádám (úszás, 200 m hát)
Szőke Alex (birkózás, kötöttfogás, 97 kg)
Balla Virág, Takács Kincső (kajak-kenu, C-2 500 m)
Muszukajev Iszmail (birkózás, szabadfogás, 65 kg)

6. hely:

Mihályvári-Farkas Viktória (úszás, 400 m vegyes)
Lucz Dóra (kajak-kenu, K-1 200 m)
Marosi Ádám (öttusa)

Forrás és fotók: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb