Közélet

Napi összefoglaló: hazatértek az olimpikonjaink, szatírt fotak Szegeden

Érdekesen indult a keddi nap, ki gondolta volna, hogy még szatír is van Szegeden? Szerencsére gyorsan elfogták a rendőrök a 65 éves helybeli férfit, aki szeméremsértő módon viselkedett egy tömegközlekedési eszközön. Némi büszkeség is jutott azért mára Szegeden: hazatért Kárász Anna, Kopasz Bálint és Olasz Anna, de nem csalódtunk Balázs-Piri Somában sem, Plácido Domingo-val adott közös koncertet a szegedi ifjú virtuóz.

35 ÚJ FERTŐZÖTT AZ ORSZÁGBAN

Egész jól indul a kedd: nem halt meg senki, ráadásul rekord kevés, mindössze 35 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a kormányzati Covid-portál ma reggel, kiemelve: eddig 5 654 096 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 494 110-en már a második adag vakcinát is megkapták.

STAGNÁL A KORONAVÍRUS KONCENTRÁCIÓJA A SZENNYVÍZBEN

Ismét stagnál a szennyvízben a koronavírus koncentrációja. A 31. héten a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja minden vizsgált településen stagnál, az elmúlt hetekben tapasztalt koncentrációnövekedés megállt.

SZERBIA SZIGORÍT

Mindenképpen szükség lesz a koronavírus-járvánnyal összefüggő, jelenleg érvényes intézkedések szigorítására, például a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejének a rövidítésére – közölte Branislav Tiodorovic, a koronavírus járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb tagja kedden.

HAZATÉRTEK A SZEGEDI OLIMPIKONOK

“A repülőtérről a BOK Csarnokig vezető úton azon gondolkodtam a buszban, milyen hosszú volt számomra az olimpiai aranyéremig vezető út” – kezdte beszédét az MVM Szeged Vizisport Egyesület olimpiai bajnok kajakozója, Kárász Anna hétfőn este a BOK csarnokban, ahol a tokiói olimpián szerepelt magyar sportolókat, érmeseket és helyezetteket köszöntötték.

OLASZ ANNÁNAK MEGLEPIBULI IS JÁRT

“Olasz Anna alaposan meglepődött, amikor a Haász SZUE-család előbújt a függöny mögül!” – írja közösségi média oldalán a Szegedi Úszó Egylet, akik a Szálka Halászcsárdában szerveztek meglepetésbulit az olimpián parádésan szereplő szegedi úszónőnek és edzőjének, Gellért Gábornak.

PLÁCIDO DOMINGO ÉS BALÁZS PIRI SOMA KONCERTEZETT

Ismét Plácido Domingo spanyol operaénekes-legendával adott közös koncertet a mindössze 16 éves szegedi zongorazseni Balázs-Piri Soma, a győri Dunakapu téren pénteken az egészségügyi dolgozók tiszteletére szólt a muzsika. A Virtuózok negyedik évadának korcsoportgyőztesét rendkívül szoros kapcsolat fűzi a Maestro-hoz.

SZATÍRT FOGTAK SZEGEDEN

A szegedi rendőrök rövid időn belül azonosítottak és elfogtak egy 65 éves helybeli férfit, aki szeméremsértő módon viselkedett egy tömegközlekedési járművön – írja a Police.hu. A delikvens a 2-es villamoson mutogatta magát a vele szemben ülő nőnek, majd amikor az utas nemtetszését fejezte ki, dühbe gurult és meg is ütötte (!) a sértettet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb