Mindenmás

Többszöri tiltás ellenére is használta a traktort, az emelővillával végül hasba szúrta munkatársát egy férfi

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy sertéstelep alkalmazottjaként többszöri tiltás ellenére, munkája megkönnyítésére használta az üzemen kívüli járművet, mellyel aztán halálos balesetet okozott – írja az Ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott egy megyebeli falu külterületén levő sertéstelepen dolgozott, feladatkörébe tartozott az állatok etetése kézi erővel. A vádlott részére nem volt engedélyezett a munkagépek használata, vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A telep vezetői többszörösen szóban, illetőleg írásban is megtiltották az alkalmazottak részére az üzemen kívüli járművek használatát. A vádlott ennek ellenére 2019. május 4. napján, a kora délutáni órákban munkatársával elhatározta, hogy a takarmányhordást felgyorsítják, ennek érdekében a telephelyen levő, üzemen kívüli traktort beindítják. Mivel a traktorhoz csatolt pótkocsi defektes volt, ezért az emelővillára szögeltek össze falapokat, és erre akarták felrakodni a takarmányt, majd szállítani azt az állatokhoz.

HASBA SZÚRTA AZ EMELŐVILLÁVAL

A zsákok könnyebb felrakodása érdekében a vádlott a traktor emelővilláját fel akarta emelni, ezért a gépet beindította, ami ekkor előremeneti fokozatban volt. A kuplung kinyomásakor azonban a vádlott gumicsizmás lába lecsúszott a pedálról, ami miatt a traktor megugrott, és az előtte álló sértettet az épület ajtajához nyomta a 85 cm magasságban levő rakodóvillával. A traktor emelővillája a sértetett a has közepén szúrta, melynek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy négy nap elteltével a kórházban elhalálozott. A balesetben megsérült egy gyermekkorú fiú is, akinek 8 napon túl gyógyuló törése keletkezett.

HALÁLOS KÖZÚTI BALESET OKOZÁSÁVAL GYANÚSÍTJÁK

A vádlott megszegte azt a közlekedési szabályt, mely szerint aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személyi biztonságot ne veszélyeztesse. A büntető törvénykönyv rendelkezései szerint a közúton elkövetett bűncselekményekre megállapított szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a közúti járművezetésre vonatkozó előírások megszegése nem közúton okoz legalább súlyos testi sértést, vagy halált. A járási ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és jármű önkényes elvételének bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.  

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: blog link
'Fel a tetejéhez' gomb