Szegedi Arcok

Duda Ernő szerint egy-két hét alatt kialakulhat a katasztrófahelyzet

„Ez a vírus eddig már annyi meglepetést okozott, hogy nem lehet tudni, miképp alakul a jövő, mi lesz itt az iskolakezdéskor. Az a helyzet, hogy ez egy exponenciális görbe, 1-2 hét alatt kialakulhat a katasztrófahelyzet, de reméljük, hogy ez nem történik meg” – mondta a Pénzcentrumnak Duda Ernő, szegedi virológus.

Szerinte, nem volt rossz döntés, hogy az iskolákban szeptember első napjaiban szerveznek oltásokat, de előnyösebb lett volna, ha ezt korábban teszik meg. „Én azt javasoltam, hogy a nyári táborokba szervezzenek oltási kampányt, mindenhol van orvosi felügyelet, be lehetett volna oltani rengeteg gyereket” – mondta. Duda Ernő szerint a társadalmon belül is a középiskolások és az egyetemista korúak azok, akik leginkább tudják terjeszteni a fertőzést, ugyanis egy nyugdíjas egy év alatt nem találkozik annyi emberrel, mint egy középiskolás egy átlagos iskolai héten.

AZ ÓRÁKON NEM TENNÉ KÖTELEZŐVÉ A MASZK VISELÉSÉT

A virológus azt is mondta, hogy a maszkviselést az órákon nem tenné kötelezővé, „mert a vírus cseppfertőzéssel terjed, ha valaki ül a helyén és csendben van, az nagy valószínűséggel nem terjeszti a betegséget”. Ehelyett azt javasolta, hogy ameddig az időjárás engedi, addig tartsák nyitva az összes ablakot az iskolákban. „Így a zárt jelleget egy kicsit meg tudjuk szüntetni, ha nem áll a levegő, kevésbé terjed a vírus”.

VESZÉLYT JELENT A SZÜNET, A FOCIMECCSEK ÉS A SPORTESEMÉNYEK

„Amikor kiszabadulnak a gyerekek az óráról, harsány ordítással kommunikálnak egymással, ekkor történik a legtöbb fertőzés. Gondolom mindannyian vissza tudunk emlékezni, milyen hangzavar van egy iskolában a szünetben, márpedig minél hangosabban beszél valaki, annál magasabb a fertőzés esélye” – magyarázta a virológus, aki szerint ezért is veszélyesek az olyan intézmények, munkahelyek, ahol nagyon magas az alapzaj. A focimeccsek, sportesemények is szintén azért kockázatosak szerinte, „mert ott mindenki torkaszakadtából ordít, ugyanez a helyzet az iskolai szünetekkel is”.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb