KözéletSmart Szeged

Remekül teljesítettek a tram-train szerelvények a teszteléseken, késő ősszel indulnak meg egy ideiglenes menetrenddel

Remekül teljesítettek a tram-train szerelvények a teszteléseken, beállításokon, behangoláson, így már be is adták vasúthatósághoz a megfelelő dokumentumokat, hogy az 50 ezer kilométeres tartampróbákat is megkezdhessék – írja a Rádió 7 nyomán a Promenad24.hu.

Kanda Imre főmérnök a Rádió 7 keddi Közös nevezőjében elmondta, tökéletesen és megfelelően sikerült a szerelvényeket felkészíteni a tartampróbák megkezdéséhez. Ebben benne voltak a fékpróbák, a szoftervezérlések beállítása és finomra hangolása számos egyéb mellett.

MOST A JÁRMŰVEK PIHENNEK

Ezidő alatt rendszeresen láthattuk a tram-traint mind Hódmezővásárhelyen, mind Szegeden, ahol a villamos közlekedési infrastruktúrába történő bekapcsolódást is tesztelték. “Most a járművek pihennek, amíg a vasúthatósági engedélyre várnak. Teljesen hibamentesen 50 ezer kilométert kell teljesíteniük majd, ez körülbelül 10 ezer kilométert jelent szerelvényenként” – ismertette Kanda Imre.

KÉSŐ ŐSSZEL MEGINDULNAK A SZERELVÉNYEK

A főmérnök még elmondta, amennyiben véletlenül olyan hiba lépne fel a tartampróba ideje alatt, ami szériahibaként értékelendő, úgy lenullázódnak az addig megtett kilométerek a teljes flottára vonatkozóan. Egyedi hiba esetén ez a “lenullázódás” csak az adott járműre vonatkozik. Hogy mikor tudunk felszállni a szerelvényre, hogy utazzunk rajta? Kanda Imre elmondta, késő ősszel indul egy ideiglenes menetrend, ez idő alatt pedig Lázár Jánosnak, a projekt kormánybiztosának köszönhetően ingyenesen vehetjük majd igénybe a szolgáltatást.

Szeged 365 Family, ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon! A régi közösségi média oldalunk hamarosan megszűnik, kérünk Benneteket, kövessétek az új Szeged 365 oldalt (katt IDE, előre is köszi minden kedvelést, követést)! Köszönjük, hogy számíthatunk Rátok, ti is számíthattok ránk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb