SportSzegedi Arcok

Szegedi lett az új pályaedző a magyar válogatottnál, Marco Rossi kijelölte keretét a következő három mérkőzésre

A szeptemberi vb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kijelölte keretét az Anglia, az Albánia és az Andorra elleni mérkőzésekre, míg az új pályaedző a szegedi születésű korábbi válogatott labdarúgó, Laczkó Zsolt lett.

Sérülése után újra a csapat tagja az RB Leipzig mezében kezdőként első bajnokiján duplázó Szoboszlai Dominik, de meghívást kapott többek között az Egyesült Államokban futballozó Gazdag Dániel és Sallói Dániel is, ahogyan a Slask Wroclawban légiósodó 27 éves hátvéd, Tamás Márk is. 

AZ EB UTÁN NEM SZERETTEK VOLNA NAGY VÁLTOZÁSOKAT ESZKÖZÖLNI

A szövetségi kapitány elmondta, az Európa-bajnokság után nem szerettek volna nagy változtatásokat eszközölni a csapaton. Szoboszlai meghívásához nem férhetett kétség, ahogyan az MLS-ben remek teljesítményt nyújtó Salló Dánieléhez sem. “Három különböző mérkőzés vár ránk, ugyanolyan hozzáállásra lesz szükség minden találkozón. Anglia ellen hasonló lesz a helyzet, mint az Eb-csoportmeccseken, kis túlzással az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára, de talán most már tisztelnek minket annyira az ellenfelek, hogy nem becsülnek le minket. Szerencsére is szükségünk lesz, de mindent megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el és kiszolgáljuk a nagyszerű közönségünket. Albánia ellen sem lesz egyszerű dolgunk, jól ismerem az edzőjüket, remekül összerakta a csapatát, de bízom a játékosainkban és a képességeikben. És továbbra sem vagyunk olyan helyzetben, hogy bárkit lebecsüljünk, így a megfelelő mentalitásra lesz szükség Andorra ellen is” – latolgatta az esélyeket Marco Rossi az Index kérésére.

SZEGEDI LABDARÚGÓ LETT A PÁLYAEDZŐ

Az eseményen bemutatkozott Laczkó Zsolt, aki Cosimo Inguscio mellett a válogatott másodedzője, Marco Rossi segítője lesz. “Tudtuk, hogy az Eb után már nem számíthatunk az U21-es csapathoz visszatérő Gera Zoltánra, akinek ezúton is nagyon szeretném megköszönni a segítségét. Biztos vagyok benne, hogy Zsolt minden szinten a legjobban fogja tudni helyettesíteni Zolit” – mondta új kollégájáról Marco Rossi kapitány. “Még nem nagyon fogtam fel, hogy a válogatott szakmai stábjához tartozhatok, de azért idővel majd ez is meg fog történni. Nem sokat vacilláltam, amikor Marco felkért, hiszen Magyarország legjobb játékosaival és legjobb szakemberével dolgozhatok együtt” – mondta a korábbi válogatott futballista, aki pályaedző lesz, valamint a játékosok és a mérkőzések elemzésében is besegít Marco Rossinak, illetve a stábnak.

Szeged 365 Family, ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon! A régi közösségi média oldalunk hamarosan megszűnik, kérünk Benneteket, kövessétek az új Szeged 365 oldalt (katt IDE, előre is köszi minden kedvelést, követést)! Köszönjük, hogy számíthatunk Rátok, ti is számíthattok ránk!

 

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: blote tieten
'Fel a tetejéhez' gomb