KözéletSmart Szeged

Eredménytelen lett a kiírt tender: csúszik a Szeged-Szabadka tram-train rendszer kiépítése

Eredménytelen lett a Szeged-Szabadka tram-train rendszer magyar szakaszának kiépítéséhez szükséges tervezésre kiírt közbeszerzés – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben.

A 2022. szeptemberére ígért megvalósítás ezek szerint csúszik, tehát kicsit többet kell várnunk arra, hogy 40 perc alatt Szegedről Szabadkára vonatozhassunk. A július végén megjelent Magyar Közlöny szerint már a forrás is megvan rá, a kormány a Gazdaság-Újraindítási Alapból összesen több, mint 40 milliárd forintot költene a célra. Mint a rendeletből kiderült, nem lesz olcsó mulatság:

  • az idén 13 milliárd (pontosan 13.149.351.000),
  • majd jövőre további 27 milliárd (pontosan 27.746.634.000) forintot költene a kormány a Szeged-Rendező – Röszke-országhatár vasútvonal rekonstrukciójára.

40 PERC LESZ A MENETIDŐ

A munkálatok során nemcsak a vasutat és a jelzőberendezéseket, hanem a vasútállomások épületét is felújítják – nyilatkozta legutóbb Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A tervek szerint 40 percre csökken majd a két város közötti menetidő. A munkálatok egyébként szerb oldalon már el is kezdődtek, a szomszédban éppen bontanak.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb