Kikapcs

Mintegy 600 alkotó kiállított műveivel indul a szeptember a REÖK-ben

Mintegy 600 alkotó művét mutatja be a MAOE és a REÖK legújabb tárlata. A „Horizont” – on a műfajok széles spektrumát átfogva a legkülönbözőbb művészeti ágak mutatkoznak be, szeptember 4-től november 14-ig. Emellett „Találkozások” címmel egy izgalmas vándorkiállítást is láthatnak az érdeklődők a Magyar Ede téren – írja az intézmény közleményében.

Immár hetedik alkalommal rendez „szalon jellegű” tematikus kiállítást tagjainak a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. A Reök-palota harmadjára ad otthont a nagyszabású sorozatnak: 2017-ben a Káosz és Rend, 2019-ben a Dimenziók című tárlatot láthatta Szegeden a közönség. Az idei kiállítás a „Horizont” címet kapta, mely szervesen illeszkedik a MAOE korábbi tárlatainak sorába. A szakma széles rétegét megmozgatja: a legfiatalabb alkotóktól a középgeneráción át az idősebbekig valamennyi korosztály képviselteti magát. Így lehetőség nyílik a kortárs magyar vizuális művészetben megjelenő sokféle művészi szándék és kifejezési forma megismerésére, párhuzamba állítására. Egyebek mellett a festészet, a szobrászat, a grafika és a kerámia műfajában jeleskedő művészek is bemutatkoznak a kiállításon, ahol ezúttal is – a művek sokaságában vizuális rendet teremtő – azonos méretű digitális printekkel találkozhatnak az érdeklődők.

A TALÁLKOZÁSOK NEM CSUPÁN EGY VIZUÁLIS ÉLMÉNY

Különlegesség, hogy míg a „Horizont” az épületen belül található, egy másik, kültéri vándorkiállítást is láthat a közönség. A „Találkozások” nem csupán vizuális élmény, de egyben tiszteletadás is az egészségügyben és a járvány elleni küzdelem egyéb területein dolgozók áldozatos munkája előtt. A tárlat a MAOE által eddig szervezett kiállítások anyagát, valamint a legutóbb vásárolt művek nagyméretű laminált reprodukcióit öleli fel: csaknem 1700 művész alkotása mutatkozik be, 12 darab színes dobozba rendezve. A szegedi kiállítás után Budapesten, a Hősök terén mutatják be a közönségnek, majd a digitális printeket az egészségügy intézményei számára, az anyagban található meseillusztrációkat pedig gyermekkórházaknak ajánlják fel. A Horizont című tárlat november 14-ig, a REÖK valamennyi kiállítóterében megtekinthető, míg a Találkozások mindössze egy napig, szeptember 5., délelőttig látható a Magyar Ede téren.

Még egy kis érdekesség a Reök környékén hétfőre:

Köszönjük Nektek, hogy már ennyien “átköltöztetek” velünk az új Facebook oldalunkra! A régi hamarosan megszűnik, szóljatok minél több barátnak, ismerősnek, ITT várja őket az új otthonunk: (KATTINTS IDE)! Ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon!

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: pop over to this site
  2. Visszajelzés: penis envy spores
'Fel a tetejéhez' gomb