Kikapcs

“Mélyen gondolkodó ember, kivételes kutató volt Szent-Györgyi Albert” – így emlékeztek meg az SZTE egykori, Nobel-díjas rektoráról Szegeden

Hagyomány, hogy szeptember 16-án, Szent-Györgyi Albert születésnapján az SZTE egykori, Nobel-díjas rektorát köszöntik az intézmény központi épülete előtt található, egész alakos szobornál az egyetemi polgárok. Az idei ünnepségen a világhíres kutató özvegye is jelen volt – írja az egyetem közleményében.

„Mélyen gondolkodó ember, kivételes kutató volt Szent-Györgyi Albert” – utalt a Psalmus Humanus…-ban megmutatkozó gondolkodóra ünnepi beszédében Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora. A 128 éve született tudóst a jelen embere már „csak” Nobel-díjas tudósként látja, de ennél sokkal többet jelent az SZTE polgárai számára. Szent-Györgyi Albert emberi alakját idézte föl a Szegedi Tudományegyetem 2021. szeptember 16-i ünnepségen.

AZ ÜNNEPSÉGEN RÉSZT VETT MARCIA SZENT-GYÖRGYI IS

Paprikakoszorúval tisztelegtek Szent-Györgyi Albert emléke előtt a Dugonics téri központi épület bejáratánál álló, egészalakos szobránál az SZTE vezetői. Az ünnepségen részt vett a Nobel-díjas kutató özvegye, Marcia Szent-Györgyi is. „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket” – fogalmazott Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese a Szent-Györgyi Albert kiállítást megnyitó beszédében.

A MEGNYÍLT TÁRLAT ÉKESSÉGE SZENT-GYÖRGYI ALBERT NOBEL-ARANYÉRME

Szent-Györgyi Albert személyiségének összetettségét és a kor hangulatát is visszaadja az SZTE Dugonics téri épülete átriumában kialakított tárlat. A magyar és angol nyelvű ismertetők tényeit archív fotók illusztrálják. A múlt század második harmadának szegedi egyetemi hangulatát a neves kutató által személyesen használt és korhű tárgyak is segítenek felidézni. Ezek egy részét – emlékérméket, irattáskát, kísérletekhez használt eszközöket, dokumentumokat – a tárlatnyitón megjelent özvegy, Marcia Szent-Györgyi adományozta az egyetemnek. A tárlat ékessége Szent-Györgyi Albert Nobel-aranyérme. Hasonlóképpen unikális kiállítási tárgy az a négy pédum, amely a Kolozsvárról 1919-ben száműzött magyar egyetemmel együtt 1921-ben érkezett Szegedre. Az SZTE a XXI. században is büszke Szent-Györgyi Albertre, korábbi rektorára. A hagyományos ünnepi megemlékezések mellett több modern program is színesítette az ünnepnapot. Meglepetéssel készült az SZTE Klebelsberg Könyvtár: Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának történetét mutatja be a bibliotéka honlapjáról elérhető virtuális kiállítás.

ÖLELD ÁT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMET

Az „Öleld át a Szegedi Tudományegyetemet!” – flashmob helyszínének a kiválasztását az indokolta, hogy a Dugonics-téri épület az egyetlen, amely 100 éve szolgálja az egyetemet és mindig is a rektori hivatalnak adott otthont. A programra különleges szalagokkal is készültek a szervezők, amelyek egyrészt még díszesebbé tették a megmozdulást, másrészt lehetővé tették, hogy Covid-19 járvány idején szokásos távolságtartásra is legyen lehetőség. Az élőláncban ott volt – többek között – Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, valamint Dr. habil. Mikó Edit, az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánja, illetve aranydiplomások, korábbi hallgatók, oktatók, egyetemi polgárok. A flashmob után, a Dugonics téren felállított színpadon a Kávészünet zenekar megzenésített versekkel szórakoztatta a közönséget.

NÉVVÁLTOZTATÁSSAL KORONÁZTÁK MEG A NAPOT

A „Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar” név felvételi ceremóniájára tette fel a koronát a 2021. szeptember 16-i gála. A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett névadó ünnepélyen a díszvendég Marcia Szent-Györgyi mellett az SZTE vezetői és a kar oktatói, hallgatói is megjelentek. Korabeli filmhíradók részleteire alapozó, új dokumentumfilm idézte föl Szent-Györgyi Albert alakját. Az 1940/41. tanév rektorának és az idős, Amerikai Egyesült Államokba emigrálni kényszerült tudós arcképe után az szegedi orvosképzés jeles professzorainak, majd a kar eddigi vezetőinek a portréit kivetítve idéződött fel az intézmény mögé kerülő 100 év. „Boldog születésnapot Szent-Györgyi Albert!” – mondott köszöntőt Marcia Szent-Györgyi is. Az özvegy szerint „Albertnek csak az élete ért véget, de emléke előtt még ma is tisztelettel adózunk, mert a C-vitaminnak ma is ugyanolyan jelentősége van, mint felfedezésekor.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb