Kikapcs

Író-olvasó találkozóval, könyvbemutatóval és fotókiállítással startol a Magyar Könyvkiadók Napja Szegeden

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, fotókiállítás és írók-filozófusok futballmeccs is szerepel a Magyar Könyvkiadók Napja programján, melyet szerdán  és csütörtökön rendez meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvánnyal és a Grand Caféval közösen – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az immár ötödik, idén Évfordulók emlékezete címet viselő kulturális rendezvény legtöbb programjának napközben a szegedi bölcsészkar, esténként a Grand Café ad otthont. A nyitóelőadás – ahogy a programok többsége – egy évfordulóhoz kapcsolódik. Idén ünnepli az egyetem alapításának 440. és szegedi működésének századik évfordulóját. Vajda Tamás történész, az egyetemi levéltár vezetője az intézmény első szegedi éveit mutatja be.

STENKOVICS GÁSPÁR FOTÓMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA NYÍLIK

A beszélgetéseken az írók, irodalomtörténészek műveiken keresztül bemutatják az idén 85 éves Bodor Ádám, a 80 esztendős Végel László és a 75 esztendős Ilma Rakusa munkásságát. Az érdeklődők az író-olvasó találkozókon hallhatják a 75 éves Spiró Györgyöt és Radnóti Sándort, valamint a középgenerációból a 45 esztendős Kiss Tibor Noét. A Grand Caféban szerdán kiállítás nyílik Stekovics Gáspár fotóművész magyar írókról, költőkről, filozófusokról készített portréiból.

JÖN AZ ÍRÓK-FILOZÓFUSOK FOCIMECCSE

Csütörtökön délután a Kárpát-medence különböző intézményeihez, kiadóihoz, folyóirataihoz, egyetemeihez tartozó vagy szabadúszó, határon itteni vagy túli írók, költők, szerkesztők, irodalomtörténészek, kritikusok, esztéták és filozófusok Esterházy Péter emlékére rendezik meg az írók-filozófusok focimeccset, melyet este a résztvevők – és néhány szurkoló – külön erre az alkalomra írt, a születésnap témához kapcsolódó szövegeinek felolvasása követ. A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett szerdán egész napos könyvvásárt is rendeznek, melyen neves magyarországi és határon túli magyar könyvkiadók, folyóiratok mutatkoznak be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb