KikapcsVideo365

A borongós időben is jókedv, avagy minden, ami sport – izmos kis programokkal készült az SZTE a Sportnapjára

Az esős, borongós idő sem oszlatta szét a szegedi egyetemistákat, ugyanis az idei évben is izmos kis programokkal készült az SZTE a Sportnapjára. Szerdán délután egytől kezdődtek a Szegedi Tudományegyetem fennállásának 100. évéhez kapcsolódó programok a Dugonics téren, majd a hivatalos megnyitón prof. dr. Kónya Zoltán rektorhelyettes mondott köszöntőt.

Prof. dr. Kónya Zoltán az eseményen kiemelte, hogy az egyik leghíresebb kutatónk, Szent-Györgyi Albert is híres volt arról, hogy mennyire szerette a sportot. “Az ő hagyatékának egyik fontos eleme az volt, hogy a kutatótársainak és a hallgatóknak nagyon komoly példát mutatott azzal, hogy minden nap sportolt, amit egyfajta feszültséglevezetésnek használt, illetve edzésnek” – hangoztatta a rektorhelyettes, majd Szent-Györgyi Albert szavait idézte: “a sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelőeszköze. “

100 PERCES VÁLTÓFUTÁS, JÓKEDV ÉS AZ OLIMPIKONOK

A programsorozat keretein belül 13:30-kor startolt a 100 perces váltófutás a tér körül, miközben a színpadon is zajlottak az események, többek között az „SZTE 100” kihívás díjátadója és a partneregyesületek bemutatkozása. Az érdeklődők találkozhattak az SZTE olyan korábbi és jelenlegi élsportoló hallgatóival, mint Birkás Balázs, Márton Anita, Nagy Péter, Nádas Bence.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: his response
'Fel a tetejéhez' gomb