Sport

Haruna duplázott, 2:0-ra verte a Szeged-Csanád GA a Soroksárt

Végig fölényben játszott a Szeged-Csanád GA a Soroksár elleni, vasárnap délutáni rangadón, a Gambiai Köztársaságból (Nyugat-Afrika) érkezett Haruna csúcsformában volt, mindkét szegedi gólt ő szerezte:

  • Az első gól a második játékrész első percében jött, mint a csapat oldala írja, Ódor kapott forintos labdát adott a jobb oldalon Temesváritól, egy csel után középre adott, Haruna pedig nyolc méterről vetődve fejelt a kapuba. (1–0).
  • A 72. percben jött a második, Gajdos Zsolttal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a büntetőt Haruna végezte el, Varga kapus jól érezte hova megy a lövés, de fogni nem, csak kiütni tudta a labdát, az ismétlésnél pedig már nem hibázott a szegedi-gambiai csatár. (2-0)

SZEGED-CSANÁD GA–SOROKSÁR 2–0 (0–0)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 979 néző. Vezette: Kovács Imre (Baghy Csaba, Rózsa Dávid)
SZEGED-CSANÁD GA: 
Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovic, Kővári– Simon Á., Kovács M. – Dobos Á. (Gajdos, 66.), Horváth K. (Dobronoky, 76.), Gréczi (Farkas A., 76.) – Haruna (Germán, 83.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SOROKSÁR: Varga Á. – Ternován, Gyömbér, Valencsik, Pászka – Korozmán (Haris, 71.), Hudák M. Lőrinczy, Csernik – Lovrencsics (Kovac A., 71.), Redzic (Ladányi, 79.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző:
 Haruna (46., 72.)

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: connetix
'Fel a tetejéhez' gomb