Sport

Az Európa Kupa selejtező elődöntőjében búcsúzott a Szedeák

A Naturtex-SZTE Szedeák 84-77-re kapott ki a német Medi Bayreuth csapatától a férfi kosárlabda Európa Kupa krasznojarszki selejtezőcsoportjának szerdai elődöntőjében. A szegediek kedden 92-76-ra nyertek az északmacedón TFT Szkopje ellen, de szerdai vereségükkel elbúcsúztak a sorozattól.

A KEDDI SIKER UTÁN 20 ÓRÁVAL MÁR A PÁLYÁN VOLTAK

A keddi siker után mindössze húsz órával a magyar csapatnak ismét pályára kellett lépnie, és a kevés pihenés látszott is a játékán. Nagyon sok volt a pontatlan dobás, ezt kihasználva az ellenfél 11-0-ra elhúzott, az első negyed után pedig már 25-7-re vezetett. Az első rövid szünetben rendezte sorait a magyar csapat, játékosai a folytatásban pontosabban céloztak és hatékonyabban védekeztek, ennek köszönhetően hét pontra felzárkóztak, a nagyszünetben pedig 41-30-as hátrányban voltak. Több eladott labdája, de több lepattanója is volt a Bayreuthnak, amelynek előnye a harmadik felvonás közepén négy, majd három pontra csökkent. Mindkét oldalon egyre több hárompontos született, a negyedik negyed közepén 64-63 volt az állás, innen azonban – remek védekezésüknek köszönhetően – ismét elhúztak 15-tel a németek, akik a hajrában magabiztosan kosárlabdáztak, és végül hét ponttal nyertek.

PERSONS VOLT A LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOS

A mezőny legeredményesebb játékosa a szegediek amerikai légiósa, Tayler Anthony Persons volt 25 ponttal, csapat- és honfitársa, Justin Alston 22 pontig jutott. Az már korábban eldőlt, hogy az NB I-ben ezüstérmes Szolnoki Olajbányász az Európa Kupa főtábláján kezdi meg a szereplését a román Oradea, a lengyel Legia Warszawa és egy selejtezős rivális ellen a H csoportban. A FIBA által szervezett legmagasabb szintű sorozatban, a jövő héten rajtoló Bajnokok Ligájában magyar részről a bajnok Falco KC Szombathely indul. A vasiak a lett VEF Rigával, a görög AEK Athénnal és az olasz Trevisóval találkoznak a csoportkörben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb