Közélet

Nézőpont intézet: bejött a Gyurcsányozás, a biztos választóknál vezet a Fidesz

Ellenzéki előválasztás ide vagy oda, szeptemberben csak hibahatáron belül változott a két tábor közti különbség – írja a kormányközeli Nézőpont Intézet, amely 700 ezer főre teszi az előválasztáson résztvevők számát. A Fidesz most vasárnap a biztos szavazóktól 53, az ellenzék viszont csak 45 százalékot kapna, a kilenc százalékos előny a kormánypártnak mintegy 120 mandátumot jelentene.

HATÁSTALAN A PÁRTPREFERENCIÁKRA AZ ELŐVÁLASZTÁS

A Nézőpont szerint az ellenzéki mozgósító kampányt a Fidesz petíciója hatásában kiegyenlítette, a két tábor elszántabb lett, de köztük a versenyhelyzet nem változott. A kutatásból az derül ki, hogy a Fidesz előnye július óta (hibahatáron belül) növekszik, ezzel párhuzamosan a Gyurcsány Ferenc személyére fókuszáló kampány működik, mert a Fidesz-tábort egyben tartja, a kormánykritikusokét pedig megosztja.

A Nézőpont Intézet kutatása szeptember 20. és 21. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. Az a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus, iskolai végzettség szerint reprezentatív. 1000 fős mintánál, 95 százalékos megbízhatósági szintnél a mintavételi hiba 3,16 százalék.

SZEGEDEN MÁR ELDŐLT, KIK LESZNEK AZ ELLENZÉK JELÖLTJEI TAVASSZAL

Szegeden Szabó Sándor és Mihálik Edvin húzta be az előválaszást, az előbbi nagyon komoly fölénnyel vert rá DK-s kihívójára (73 kontra 26 százalék). A választókerületek közel felének van meg az eredménye az ellenzéki előválasztáson, Dobrev Klára vezet, Karácsony Gergely feljövőben van, Fekete-Győr András pedig valószínűleg már a whisky-s üveget szorongatja. Jakab Péter szomorúan szeli a ma reggeli párizsiját, Hódmezővásárhely polgármestere viszont úgy fest, nevető harmadikként slisszan be a második fordulóba (ha egyáltalán lesz olyan).

Mutatjuk a legutóbbi eredményeket:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb