KözéletSmart Szeged

Letették az új, 150 férőhelyes kollégium alapkövét Mórahalmon, jövő októberben készülhet el

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 150 férőhelyes szakképzési célokat szolgáló kollégium épül Mórahalmon. A 2,564 milliárd forintos beruházás alapkövét csütörtökön közösen helyezte le Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, valamint Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.

“Mórahalmon profi munka folyik, a polgármester úr és csapata a magyar kormány által meghatározott stratégia alapján nagyon jól halad a fejlesztésekben” – mondta beszédében Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Mint kifejtette, a régióban most a népességmegtartó erő a legfontosabb, ebből is jelesre vizsgázott a homokhátsági város.

MAGYARORSZÁG ÚJRAIPAROSODÁSA MEGKEZDŐDÖTT

Az ünnepségen Nemesi Pál mellett Palkovics László kihangsúlyozta, Magyarország újraiparosodása megkezdődött, a folyamat egyik feltétele pedig a megfelelően képzett munkaerő. A szakképzési rendszer három éve indult továbbfejlesztéséről szólva az innovációs és technológiai miniszter kifejtette, lényegesen megemelték a pedagógusok javadalmazását, megújulnak a szakképzőcentrumok épületei és eszközei, megalkották a szakképzési törvényt, amely révén érvényesülnek a munkaerőpiac igényei is. Létrehozták az ötéves technikumokat ahonnan a diákok érettségivel, szakmával távozhatnak vagy rögtön egyetemre is mehetnek.

TAVALY 10 SZÁZALÉKKAL NŐTT A SZAKKÉPZÉST VÁLASZTÓK SZÁMA

A miniszter rámutatott, az első eredmények már látszanak, tavaly 10 százalékkal nőtt a szakképzést, technikumokat választók száma, ami immár második alkalommal meghaladta a gimnáziumba jelentkezőkét. Hozztette: a kiváló magyar-szerb együttműködés eredménye, hogy a vajdasági diákok ugyanolyan feltételekkel tanulhatnak itt, mint a magyarországiak.

EGY ÉV MÚLVA MÁR MEGNYITNÁK AZ ÚJ KOLLÉGIUMOT

Nógrádi Zoltán polgármester úgy fogalmazott, a kollégium a térség, a határzóna meghatározó jelentőségű intézménye lesz, amely hozzájárul a gazdaság stabilizálásához, az elvándorlás csökkentéséhez a határ magyarországi és vajdasági oldalán egyaránt. A helyszínen kiosztott sajtóanyag alapján a tervek szerint jövő októberben nyíló kollégiumba a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhetnek majd felvételt. Az iskola a 2018/2019-es tanévben nyitotta meg kapuit és tanulói létszáma felmenő rendszerben folyamatosan bővül. A kollégiumi ellátásban részesülők csaknem négyötöde vajdasági magyar diák. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábban felvetteken túl a következő években, évente harminc-negyven új tanuló elhelyezését kell a kisvárosban megoldani. A háromszintes, 3448 négyzetméteres alapterületű kollégiumépület – amelynek kivitelezője a Bauszer Kft. – mellett multifunkciós rektorán borítású sportpályát alakítanak ki, az udvart pedig parkosítják.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: poppenhuis
'Fel a tetejéhez' gomb