Közélet

Continental-Gate, Makó: megszólalt a német cég, visszafizethetik a támogatások maradék részét

A Continental vissza fogja fizetni a kapott állami támogatást, ha nem tudják teljesíteni a létszámmal kapcsolatos feltételeket, nyilatkozta a német gumiipari óriás makói gyára a HVG megkeresésére. Mint korábban írtuk, a makói Continental gyár szerdán jelentette be, hogy 90 embert már elbocsátottak, de év végéig még 140 dolgozót fognak kirúgni. Lázár János videóban akadt ki, amiben azt kérte, hogy a Continental csoport magyarországi cégei “egy büdös fillért se” kapjanak a kormánytól.

Ha lemaradtál volna róla, íme az előzmények. Egy pocsék hír, a hét elejére:

…egy dühbe jövő Lázár János:

…egy kormányzati reakció:

…végül pedig, megszólalt a Continental is.

CONTINENTAL: VISSZAFIZETIK A TÁMOGATÁS HÁTRALÉVŐ RÉSZÉT

A HVG megkereste a Continentalt, ahol azt mondták, a 2016-ban kapott támogatás létszámhoz kapcsolódó feltételeit eddig teljesítették, de a szektor 2018 óta tartó, és egyre súlyosodó válsága miatt mostanra veszélyben van a program eddigiek szerinti folytatása. Azt is elmondták viszont, hogy ők jelezték a kormány felé a problémákat, és azt ígérték, ha nem képesek tartani a korábban tervezetteket, a támogatás hátralévő részét visszafizetik.

Mint nyilatkozták, jelenleg több forgatókönyvet mérlegelnek, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény, az ígéretük szerint minden állami szabályozásnak meg fog felelni. A makói gyár jövőjéről szólva pedig azt írta a Continental, hogy a Makón kiemelten nehéz gazdasági helyzet és a rendkívül problémás középtávú kilátások ellenére sem szeretnék bezárni a gyárat, a munkahelyek nagy részét a súlyos pénzügyi veszteségek ellenére is megtartják. Makón állításuk szerint a vállalat többi egységéhez képest speciális a helyzet, hiszen a minden piaci szereplőt érintő félvezetőhiány és iparági transzformáció mellett az egységet a kimagasló arányú dízel termékportfólió körülményei is visszavetik.

Forrás: HVG

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb