Kikapcs

Állatvédőnek lenni menő, pláne, ha kreatív is vagy! – Díjakat adtak át az Agórában

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2021 nyarán kiadott állatvédelmi feladattervéhez igazodva a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a 2021/22-es tanévben legfontosabb prevenciós feladatként a környezet- és állatvédelem fontosságát jelölte meg – olvasható a Csongrád-Csanád megyei rendőrség közösségi oldalán.

Ennek jegyében a tanév elindítása után meghirdették az „Az állat is érző lény” című rajz-, valamint az „Így védem én az állatokat” elnevezésű videókészítő pályázatot.

A 2021. október 21-én a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában megrendezett díjátadó ünnepségre 53 gyermek és egy osztályközösség, valamint intézményvezetők, pedagógusok, szülők kaptak meghívást.

A megyei bűnmegelőzési osztály és a támogató szervezetek – Szegedi Tankerületi Központ, Csongrád-Csanád Megyei Bűnmegelőzési Tanács, Szegedi Vadaspark, Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Megyei Szervezete, CSCSMRFK Megyei Baleset-megelőzési Bizottság – jóvoltából az öt korcsoport legjobb pályaműveit beküldő alkotók mellett 18 különdíjas vehetett át értékes jutalmakat illetve plaketteket.

A rendezvény végén került sor a mintegy 100 pályamunkát bemutató kiállítás megnyitójára, melyet november közepéig tekinthetnek meg az érdeklődők az Agóra földszintjén.

A nyertesek névsora, továbbá az átadásról készült fotók megtekinthetők a főkapitányság Facebook-oldalán, valamint a www.bulisbiztonsag.hu weblapon is. Gratulálunk a pályázóknak és a díjazottaknak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb