Mindenmás

Eeeee-yo, Captain Jack! Grandiózus hadgyakorlatot tartanak Szeged közelében

Ha szereted a military-témát, a szerda és csütörtök a Te napod lesz: nagy szabású hadgyakorlatot tart a Magyar Honvédség október 27-én és 28-án, Hódmezővásárhely, Dóc és Sándorfalva közelében.

A Magyar Honvédség katonái 2021. október 27-én (szerdán) és 28-án (csütörtökön) harc,- és gépjármű mozgásokkal, illetve hanghatásokkal járó gyakorlatot hajtanak végre – tudtuk meg Búz Csaba kommunikációs tiszttől. Az említett időszakban katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszlopok közlekednek: 

  • a Hódmezővásárhely
  • 47. számú főút
  • M43 autópálya
  • Sándorfalva
  • Dóc vonalon, illetve megnövekedett katonai forgalomra kell számítani a Hódmezővásárhely – Szentes útvonalon, továbbá nagyobb hanghatással járó feladatokra (repülő, helikopter, robbantás) kell számítani Hódmezővásárhely, Dóc és Sándorfalva közelében található gyakorlótereken.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb