Mindenmás

Részeg román férfi gyújtotta fel egy családi ház melléképületét Makón

I’m a firestarter, twisted firestarter. Hogy a Prodigy örök klasszikusa ment-e a fülében annak a román férfinak, aki múlt csütörtökön részegen felgyújtotta az egyik ismerőse családi házának (speciel lakhatásra is használt) melléképületét, nem tudni, azonban egy valami biztos: alapos slamasztikába került. A Makói Járási Ügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója ma reggel letartóztatta a delikvenst.

Mint az ügyészség ma reggeli közleménye írja, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2021. október 28. napján, éjjel 1 órakor ittasan megjelent az egyik Makó belterületén levő háznál, amelynek lakhatásra is használt melléképületét – eddig ismeretlen okból – felgyújtotta. A gyanúsított a sértettnek – aki korábbi ismerőse – mintegy 6 millió forint kárt okozott.

A jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb